Elérkezett az idő arra, hogy a Debreceni Egyetemi könnyűzenei képzésében részt vevő hallgatók oktatóik és egyetemista társaik előtt mutassák be, mennyit fejlődtek az elmúlt szemeszterben. A Debreceni Egyetem Könnyűzenei Intézetének kortárs könnyűzenei alapképzési szakán tanuló I-III. éves hallgatók két egymást követő este adtak felejthetetlen, különleges hangulatú vizsgakoncerteket, melyeken nemzetközi szintű produkciókat mutattak be december 18-án és 19-én a DE Zeneművészeti Kar Liszt termében.
Kapusi Kálmán, a DE Könnyűzenei Intézet igazgatója a koncertek előtt mondott köszöntőjében felidézte azt a sikertörténetet, mely a képzés elindításához vezetett és kiemelte, hogy a színpadra lépett fiatalok igazi úttörőknek tekinthetik magukat.
- Ezek a koncertek minden esetben fontos mérföldkövek azon az úton, amelyért mindannyian nagyon régóta és nagyon sokat dolgoztunk. Az egyetemi szintű könnyűzenei képzés sokáig csak álom volt, de már három éve ezek az alkalmak újabb és újabb megerősítést jelentenek azzal kapcsolatban, hogy megérte küzdeni és harcolni. Minden produkció olyan értéket képvisel, hogy azokat magabiztosan ki lehet tenni az ablakba, mindegyik tökéletes referenciamunka. Már nemzetközi eredményeink is vannak, ugyanis három hallgatónk külföldi versenyen szerepelt eredményesen, egy másik tehetség, első magyar könnyűzenész hallgatóként pedig fél évig New Orleans-ban folytathat tanulmányokat az ISEP ösztöndíjprogram keretében a tavaszi félévben. A vizsgakoncerteken egyértelműen megmutatkozott, hogy a hallgatók folyamatosan fejlődnek, eddig ez volt a legjobb teljesítményük - fogalmazott az intézetigazgató.
Tóth Ákos, a DE Könnyűzenei Intézet igazgatóhelyettese, valamint a Zeneművészeti Kar innovációért, oktatási ügyekért és nemzetközi kapcsolatokért felelős kari igazgatója szerint a képzés még mindig nagyon fiatal, de már ezalatt a néhány év alatt is hatalmas fejlődést tudtak elérni, köszönhetően a támogató egyetemi közegnek, a kiváló oktatói gárdának és a rendkívül tehetséges hallgatóknak, ez biztos alapot jelent a további fejlődéshez.
- Az idei tanév végén osztjuk az első könnyűzenész diplomákat, hiszen az első évfolyam 2026-ban fejezi be a tanulmányait az alapképzésben. Ez egy nagyon fontos mérföldkő, hiszen Magyarországon és Kelet-Közép Európában a Debreceni Egyetem elsőként adhat majd ki ilyen okleveleket. Már most is sokan próbálnak tanulni, példát venni tőlünk, ezek a vizsgakoncertek pedig azért egyedülállóak, mert ilyenkor ténylegesen megmutatkozik az a szakmai munka, amit a félév során végeztek a fiatalok, ráadásul mindezt egy olyan környezetben tehetik meg, ami önmagában is egyedülálló - tette hozzá a kari igazgató.
A kortárs könnyűzenei alapképzési szak első- és másodéves hallgatói december 18-án a Zeneművészeti Kar Liszt termének színpadán tettek vizsgát. Az elsőévesek az ’50-es és ’60-as évek pop, R&B és rock & roll stílusában íródott korhű és modern feldolgozásokat játszottak, felcsendültek többek között Etta James, Jackie Wilson és Beth Hart dalai.
Az este második részében az intézet harmadéves hallgatói a 2000-es évek után íródott legnagyobb slágerekből adtak ízelítőt, megidézve Alicia Keys-t, Rúzsa Magdit és Taylor Swiftet is. Mindemellett egy igazán különleges fúziónak lehetett szem- és fültanúja a közönség, hiszen a DE Zeneművészeti Kar hegedű szakirányos hallgatói is csatlakoztak a harmadéves könnyűzenészek fellépéséhez.
A félévi vizsgakoncertek következő felvonásában, december 19-én a másodéves hallgatókon volt a sor, ők a 80-as éveket elevenítették fel pop, rock és funky stílusú feldolgozásaikkal – mind a zeneiség, mind pedig az előadásmód tekintetében tökéletes munkát végeztek, ráadásul ehhez kellően modern megszólalást is kölcsönöztek. Egyebek mellett Whitney Houston, Bon Jovi és George Benson dalait szólaltatták meg, tapasztaltak profi zenészek módjára.
Sajtóközpont - BZ