Alumni Fesztivál – mert összetartozunk! - videóval

Számtalan programmal várta a jogelőd intézmények egykori öregdiákjait és családtagjaikat szombaton a Debreceni Egyetem. Az első alkalommal – hagyományteremtő szándékkal – megrendezett Alumni Fesztiválra több mint ezren regisztráltak.

Az egész napos esemény alkalmat teremtett a régi csoport- és évfolyamtársaknak, a különböző generációknak a találkozásra, ugyanakkor a karok és különböző campusok közreműködésével pedig arra is lehetőség nyílt, hogy megismerjék, mennyit fejlődött alma materük azóta, hogy diplomásként elhagyták az egykori Agrártudományi Egyetemet, a Debreceni Orvostudományi Egyetemet, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolát, a Kossuth Lajos Tudományegyetemet, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolát, vagy az integráció után végzettek a Debreceni Egyetemet (DE).

A 2011 novemberében létrehozott Alumni Központ több mint egy évtizedes munkájának köszönhetően jelenleg csaknem 30 ezres adatbázissal rendelkezik az intézmény egykori öregdiákjairól, a fesztiválnak köszönhetően ez a szám is jelentősen gyarapodott az újonnan regisztráltakkal.

Az egész napos program keretében szinte valamennyi kar szervezett baráti találkozókat, intézménybejárásokat, bemutatva az elért eredményeket.

- A Debreceni Egyetem egy nagy család, amelyhez hozzátartoznak az egykori hallgatók, ezért is fontos számunkra, hogy alkalmat teremtsünk a találkozásra, a személyes és az egyetemhez fűződő kapcsolatok erősítésére, összetartva ezt a hatalmas létszámú közösséget – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Rőfi Mónika, a DE Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője, az Alumni Fesztivál főszervezője.

Aki kíváncsi volt az új campusokra, buszos túrán ismerkedhetett a város különböző pontjain működő karokkal, de lehetőség volt megismerkedni a Főépület látogatók elzárt termeivel, a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár fejlesztéseivel és új szolgáltatásaival, akik pedig egy jóízű beszélgetésre vágytak régen látott ismerőseikkel, megtehették a kényelmesen kialakított belső terek egyikében.

A Főépület előtti téren hatalmas sátor védte a résztvevőket az időjárás viszontagságaitól, de ez sem tarthatta vissza a legkisebbeket, hogy részt vegyenek a gyerekeknek szóló koncerten. A jókedvről a Nagyerdei Étterem kínálata mellett Beliczai Balázs humorista gondoskodott, az est fénypontja pedig az Egyetem téren gyújtott, az összetartozást jelképező tábortűz volt.

A késő estig tartó, jó hangulatú kikapcsolódást a Könnyűzenei Intézet hallgatói és oktatói retró-parti keretében garantálták, a Zeneművészeti Kar Liszt-termében pedig komolyzenei koncert várta az érdeklődőket.

A szervezők szándéka szerint remélhetőleg néhány év elteltével az Alumni Fesztivál is gyarapítani fogja az egyetemi nagyrendezvények sorát.

Sajtóközpont – BZs

(A fotógaléria folyamatosan bővül.)