Zene-Matiné a Liszt teremben

Nemcsak a gyerekeket, a családokat is várja a februárban folytatódó Zene-Matiné – Hal(l) a zenében című sorozatában a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara. A vasárnapi hangversenyekkel a kar célja, hogy minél szélesebb körben megismertesse és népszerűsítse a kortárs klasszikus zenét.

Különleges utazásra várja a gyerekeket, szüleiket és nagyszüleiket az elkövetkező hetekben a Zeneművészeti Kar, mely a Hang-Játék-Zene sorozatát kicsi átalakítva, zenei matinéként rendezi meg a komolyzenei koncerteket a Liszt teremben. A korábbi sorozatokban elsősorban az iskolásoknak szánták a zenei élményeket, ezt az idei koncertszezonban kibővítették, remélve, hogy az érdeklődő gyerekek családtagjaival is sikerül megszerettetni a klasszikus zenei darabokat. 

- Ez egy különleges lehetőség és misszió is a kar részéről, egy olyan barangolás a komolyzene világában, amely ismeretterjesztő és egyben szórakoztató céllal kínál maradandó zenei élményt az érdeklődőknek. Szeretnénk megmutatni a gyermekeknek, szüleiknek, nagyszüleinek is a zene örömét, így az igen népszerű, eddig iskoláknak hirdetett Hang-Játék-Zene ifjúsági élménykoncerteket zenematinéként vasárnap délután a családoknak is megnyitjuk, így tárjuk fel az ő számukra is a klasszikus zene szépségeit – fogalmazott Váradi Judit, a DE Zeneművészeti Kar művészeti menedzsere. 

A Zene-Matiné – Hal(l) a zenében című sorozat következő alkalmát február 19-én, vasárnap 16 órától rendezik meg a karon, a látogatók a DE Zeneművészeti Kar vonós hallgatóinak produkcióját láthatják-hallhatják. A koncerten nagybőgön közreműködik Kapusi Kálmán, zongorázik Váradi Judit. 

A kicsiknek és nagyoknak szóló hangverseny Engelbert Humperdinck Jancsi és Juliska című meseoperájának bemutatójával folytatódik majd március 26-án. A rendezvénysorozat teljes programja és további részletei ide kattintva érhetők el. 

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának hangversenysorozataival kapcsolatban ezen a linken lehet tájékozódni. 

Sajtóközpont - BZ