Újabb Lendület-csoport az egyetemen

A tájhasználat és a klíma változásával járó kihívásokra adható válaszokhoz járulhat hozzá eredményeivel a Debreceni Egyetem új Lendület-kutatócsoportja, amely 5 évre nyert támogatást a Magyar Tudományos Akadémiától.

A fiatal kutatókat támogató kiválósági programját, a Lendületet 2009-ben hirdette meg a Magyar Tudományos Akadémia. A külföldön dolgozó tehetséges kutatók hazahívása, illetve a magyarországi kutatóhelyeken tudományos munkát végző tehetségek itthon tartása mellett a program fő célja, hogy erősítse az MTA kutatóhálózatának nemzetközi versenyképességét. Az MTA 2017-ben 3 milliárd 570 millió forintot fordít a kutatócsoportok támogatására, melyből 784 millió forintot szánnak a most alakuló csoportoknak.

Az öt évre szóló támogatási program nyerteseit május 17-én, szerdán hirdették ki a Magyar Tudományos Akadémia székházában. Az idei pályázat nyomán 22 fiatal kutató, köztük Török Péter, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Ökológiai Tanszékének docense kezdheti meg tudományos munkáját. összesen mintegy 784 millió forintból.

- Ez elismerés a kutatónak és tágabb környezetének, az intézménynek egyaránt, hiszen ma a Magyar Tudományos Akadémia kutatócsoportok számára adható egyik legfontosabb támogatását sikerült elnyerni – mondta az unideb.hu portálnak Csernoch László. A Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese kiemelte: az öt évre szóló program az alapkutatást támogatja, de ez az a bázis, amelyre építve később az alkalmazott kutatásokat is sikeresen lehet végezni. A program kezdete óta ez a Debreceni Egyetem tizedik Lendület-kutatócsoportja.

Török Péter ökológus és kutatócsoportja a tájhasználat és a klíma megváltozásával járó kihívásokra adandó válaszok megfogalmazásához járulhat hozzá eredményeivel. Az emberi életminőség fenntartásában kiemelt fontosságú a széleskörű ökoszisztéma-szolgáltatások (például biológiai védekezés, megporzás) nyújtására képes természetes és féltermészetes területek, valamint egyéb környezeti jellemzők stratégiailag megtervezett hálózatának kialakítása és fenntartása. Az ilyen úgynevezett környezetbarát infrastruktúra kialakításában kulcsfontosságú a természetes élőhelyek sokféleségének fenntartása és helyreállítása. A tájléptékben zajló élőhely-rekonstrukció hatékony eszköz az élőhelyi hálózatok szerkezetének és hatékony működésének kialakításában. Az élőhely-rekonstrukciók esetében igen fontos a költséghatékony kivitelezés és fenntartás, valamint a költséges technikai megoldások kiváltása. A kutatás legfőbb célja, hogy az elméleti konzervációbiológiai és restaurációs ökológiai kutatások, valamint a gyakorlati élőhely-rekonstrukciók és kezelések során nyert eredmények összekapcsolása révén megfelelő és adaptív válaszokat adhassanak a tájhasználat és klíma megváltozással járó kihívásokra.

- A Lendület-pályázat kiváló lehetőséget teremt a felfedező kutatások során nyert többnyire szűkebb fókuszú kutatási eredmények általánosabb és szintetizáló jellegű feldolgozására. A pályázat által biztosított támogatás lehetővé teszi egy új, fiatalokból álló dinamikus kutatócsoport létrehozását és a csoport nemzetközi tudományos életbe történő hatékony bekapcsolódását – hangsúlyozta Török Péter, a Debreceni Egyetem Ökológiai Tanszékének docense.

MTA/Sajtóiroda