Díjazottak a Magyar Tudomány Ünnepén

A Debreceni Egyetem több oktatója, munkatársa részesült elismerésben a Magyar Tudomány Ünnepén, amelynek országos megnyitóját Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémián (MTA), városi nyitányát pedig a Debreceni Akadémiai Bizottság székházában rendezték.

2003 óta ünnepeljük hazánkban a Magyar Tudomány Napját, vagyis azt, hogy gróf Széchenyi István 1825-ben birtokainak egyéves jövedelmét ajánlotta fel egy Tudós Társaság megalapítására.

- Kutatóként tudjuk: a valóság csodái messze felülmúlják képzeletünket. A következő hetekben ezt a csodát, a világ megismerésének örömét szeretnénk megosztani – mondta Freund Tamás, az MTA elnöke a 2022-es Magyar Tudomány Ünnepe november 3-i nyitóünnepségén.

A Magyar Tudományos Akadémián tartott eseményen elhangzott: idén megújulnak a novemberi rendezvénysorozat tudomány-népszerűsítő előadásai Tudományünnep+ néven, amely a közvéleményt aktuálisan leginkább foglalkoztató témákat dolgozza fel dinamikus stílusban, megújult környezetben.

Az ünnepségen adták át a kiemelkedő tudományos tevékenységet elismerő kitüntetéseket is.

A Richter Gedeon Nyrt. és a Magyar Tudományos Akadémia által alapított Bruckner Győző-díj 40 éven aluli kutatók számára kiírt elismerését vehette át Timári István PhD, a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Kémiai Intézet Szerves Kémiai Tanszék adjunktusa az új NMR-módszerek fejlesztése és alkalmazása területén elért kiemelkedő eredményeiért.

A Magyar Tudomány Ünnepe debreceni megnyitóját november 9-én rendezték az MTA Debreceni Akadémiai Bizottság (DAB) székházában.

- A világjárvány, majd az éghajlatváltozás és az aszályos időjárás következtében kialakult élelmiszerválság, illetve a szomszédságunkban dúló háború miatt bekövetkező energiakrízis kezelése hatalmas kihívások és szinte megoldhatatlan feladatok elé állította a döntéshozókat, a politikusokat. A tudománynak, a tudomány művelőinek és alkalmazóinak összetett és az életünk minden szegmensét érintő kérdésekre kell gyorsan hatékony válaszokat találniuk. A helyes lépéseket csak a legfrissebb tudományos eredmények figyelembevételével, a tudományterületek összefogásának segítségével találhatjuk meg – mondta köszöntőjében Páles Zsolt akadémikus, az MTA DAB elnöke.

Az ünnepségen az MTA DAB „Tudomány támogatásáért” érmét vehette át Barta János, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézet Középkori, Koraújkori Magyar Történeti és Segédtudományi Tanszék emeritus professzora.

Idén első alkalommal ítélték oda a „Tehetséggondozásért” érem elismerést, amelyet középiskolai tanárok részére alapította az MTA DAB elnöksége. Díjazott lehet az a pedagógus, aki legalább tíz éven át eredményesen irányította a tanulók tudományos világba való bevezetését és sikeresen felkészítette tanítványait országos szintű tanulmányi versenyekre, ahol a diákok kiemelkedő eredményeket értek el.

A díjat Muzsnay Zoltánné Murai Enikő, a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája mestertanára, a DE Kémiai Intézet óraadó oktatója vehette át.

Sajtóközpont – BZs

Forrás, fotó: MTA, DAB