Agrárképzés a bankszektorban

Lezárult a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar, valamint az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság közös, négy régió banki szakembereinek szóló gyakorlatorientált képzése. Az oktatói program célja az agrárfinanszírozás hatékonyságának fejlesztése volt.

- A Debreceni Egyetem meghatározó szerepet tölt be az agrárszakképzés és -felsőoktatás mellett az élethosszig tartó felnőtt képzésben is. A dinamikusan fejlődő agráriumban a szakembereknek szükségük van arra, hogy folyamatosan frissítsék tudásukat, és ez igaz a mezőgazdasági ágazatokkal együttműködő bankszektorra is. A DE AKIT mintagazdaságainak és a DE MÉK Élelmiszeripari Innovációs Központjának képzésein a mezőgazdaság széles spektrumát érintő, a szakemberek számára hasznos és a gyakorlatban jól felhasználható tudást adhatunk át – mondta el a hirek.unideb.hu-nak a képzés lezárása kapcsán Harsányi Endre, a Debreceni Egyetem agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettese, az AKIT főigazgatója.

A DE MÉK és AKIT képzésén a tiszántúli és tiszamenti térség, valamint az észak-alföldi és az észak-kelet magyarországi régió 80 szakembere vett részt, akik az egyhónapos kurzuson a növénytermesztés, a kertészet, az állattenyésztés és az élelmiszeripar legújabb gyakorlatai tapasztalataival ismerkedhettek meg.

- Hazánk második legnagyobb bankja az MKB Bank, amelynek agrár- és élelmiszeripari üzletágában mintegy 280 szakember dolgozik, akik hatékony munkavégzéséhez elengedhetetlen a mezőgazdaság működésének mélyreható ismerete. A Debreceni Egyetem egyedülálló lehetőséget biztosított számunkra. A képzéseken a modern agrárium folyamatait komplexen, rendszerként működve figyelhették meg a szakembereink. A megszerzett tudás pedig nélkülözhetetlen az agrárfinanszírozás hatékonyságának fejlesztése érdekében – fejtette ki Simon Attila, az MKB Bank Nyrt. Agrár és Élelmiszeripari Üzletág vezető agrárszakértője.

Simon Attila kiemelte: a képzésben nagy hangsúlyt kapott az élelmiszeripari fejlesztések, szabályok, illetve előírások megismerése, mivel az ágazatba 2023-at követően 2–2,5-szer több támogatás érkezik, ez pedig jelenős terhet jelent a bankok számára.

- A DE stratégiai ága a mezőgazdaság és az élelmiszeripar. A DE MÉK feladata pedig, hogy az alapkutatás és oktatás mellett a mezőgazdasági vállalkozások számára a gyakorlatba azonnal átültethető tudást biztosítson. Az agrárium gördülékeny és hatékony működéshez folyamatosan szükséges a finanszírozás és a megújult tudásanyag. A DE MÉK és AKIT a régió vállalkozásainak és a pénzügyi szektor szakembereinek képzésével nagyban segíti az ágazat fejlődését – tette hozzá Stündl László, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.


A banki szakemberek a képzés során egyebek mellett megismerkedtek a precíziós gazdálkodás és a  termesztéstechnológia folyamataival, az állattartó telep működésével valamint az élelmiszeripari üzemek tervezésének és engedélyeztetésének összetett rendszerével.

Sajtóközpont - ÉE