Size Of The Society

A társadalmi metabolizmus legfrissebb eredményeit vitatták meg hazai és külföldi szakemberek a Debreceni Egyetemen tartott kétnapos nemzetközi konferencián.

Németországból, Svédországból, Ausztriából, de még a távoli Japánból és Chiléből is érkeztek előadók a február 27-28-án rendezett szakmai találkozóra, melyet a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar Közgazdaságtan Intézet Környezetgazdaságtan Tanszék kutatócsoportja szervezett.


- A társadalmi metabolizmus az emberi társadalomnak a természettel való anyagcseréjét vizsgálja. A társadalmi-gazdasági rendszerbe bekerülő anyagokat a természettől vesszük el, majd ezek egy idő múlva – hulladék formájában – a talajba, levegőbe, a vízbe, illetve hulladéklerakókba kerülnek. A mostani konferencia központi témája az állományok mérete ebben a rendszerben, illetve az, hogy az épületek, az úthálózatok, illetve a többi szükséges eszköz létrehozása és használata során mennyire terheljük környezetünket – mondta az unideb.hu portálnak Karcagi-Kováts Andrea, a Környezetgazdaságtan Tanszék adjunktusa.

A mostani konferencián a hazai és nemzetközi eredményeket összegezték a szakemberek, akik most első alkalommal találkoztak Debrecenben.

Sajtóiroda - BZs