Kalandozások a történelem évszázadain

A migráció történelmi előzményeiről és jelenkori hatásáról szól a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete által gondozott Speculum Historiæ Debreceniense könyvsorozat huszonötödik kötete.

Kétszázöt tanulmányt és több monográfiát jelentett meg az elmúlt hét évben a Debreceni Egyetem Történelmi Intézete: a két legfrissebb munkát, Papp Imre francia agrár- és társadalomtörténeti tanulmánykötetét és a sorozat huszonötödik, Menekültek, migránsok, új hazát keresők című tanulmánygyűjteményét december 9-én mutatták be az érdeklődőknek.

- Mindkét új kötet unikális: Papp Imre örökségül hagyta ránk az Agrár- és társadalomtörténeti tanulmányok a 18. századi Franciaországról című munkát, a migráció történelmi előzményeiről és jelenkori hatásáról értekező tanulmánykötet pedig egy egyetemi támogatásból rendezett konferencia összefoglalója. A Speculum Historiæ Debreceniense sorozatban eddig három kötet is arisztokráciatörténettel foglalkozott, a kutatások pedig folytatódnak, ugyanis a Történelmi Intézet újabb pályázatot nyert ennek hazai kutatására – tájékoztatott Papp Klára, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának dékánja.

A két új kötetből az egyetemi gyakorlóiskolák és debreceni középiskolák könyvtárainak is tiszteletpéldányt adományozott a Történelmi Intézet.
 

- Maguk a franciák sem tudnak ilyen áttekinthető arisztokráciatanulmányt írni, mint amilyet Papp Imre készített, akinek egész életműve a francia történelemre fókuszált – mondta Poór János, az ELTE professzora a könyvbemutatón.

A tavaly elhunyt debreceni professzor, Papp Imre tanulmánykötetéből kiolvasható, hogy a 18. századi Franciaországban háromszáz nemesi család tudott igazán jó módban élni, akiknek az éves jövedelme meghaladta az ötvenezer livre-t. A korszakban egy ötfős család háromszázötven-négyszáz livre éves jövedelemből tudott kijönni Párizsban, a jövedelem 60%-át pedig kenyérre költötték. A legkomolyabb nemesi éves bevétel másfélmillió livre volt.

A Menekültek, migránsok, új hazát keresők című kötet tizenhárom tanulmánya bemutatja az utat, ahogy a migráció jelentkezett a történelem folyamán, egyaránt olvashatunk a nomád népek vándorlásáról vagy a debreceni diákok tanulási célú migrációjáról, de a migránsok munkaerőpiaci integrációjáról is.

Orosz István akadémikus kiemelte a jelenség bemutatásának egyik aktuális eredményét: jelenleg kétszázötvenmillió menekült él a világon.

Sajtóroda - SzL