Orvosdoktorokat avattak

Magyar és külföldi állampolgárságú orvosdoktorok tették le esküjüket szombaton a Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Karának ünnepi tanácsülésén. A szigorú járványügyi intézkedések mellett megtartott eseményen 67 új orvost avattak fel.
A most végzettek rendelkeznek azzal a modern ismeretanyaggal, amely lehetővé teszi, hogy megfeleljenek az orvossal szemben támasztott magas elvárásoknak. A koronavírus-járvány kapcsán önkéntes segítőként is bizonyították, hogy szakmai felkészültségük mellett, emberi kiállásuk alapján is méltóak az orvosi hivatáshoz – hangsúlyozta ünnepi köszöntőjében az Általános Orvostudományi Kar dékánja. 

Mátyus László kiemelte, a most végzett hallgatók Magyarország egyik legnagyobb és legrangosabb orvoskarán és egyetemén tanulhattak, amely megőrizte az orvosképzés értékeit, ugyanakkor nyitott a folyamatos fejlődésre.
-
Az eskütétel után az Általános Orvostudományi Kar 19 magyar és 48 külföldi állampolgárságú végzett hallgatóját avatták általános orvosdoktorrá.  
- Önöknek most már kötelességük hivatásuk tekintélyét megóvni, szaktudományuk és a Debreceni Egyetem gyarapodását és ezzel hazánk javát hathatósan előmozdítani. Életük, szakmai munkájuk nehéz pillanataiban emlékezzenek orvosdoktori esküjükre - szólt a felavatott orvosokhoz Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.  

Az ünnepségen több díjat is kiosztottak. A Debreceni Egyetem Rektora Elismerő Oklevelet, a Pro Facultate Iuventutis díjat és a Hallgató Mozgalomért Emlékplakett kitüntetést vehette át Sayed-Ahmad Mohamed most felavatott orvosdoktor. Bui Quoc Thien, Huynh Thi Nhat Vy DETEP oklevelet kapott a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában végzett munkájáért, Katonai Gellértnek pedig a Hallgatói Önkormányzat Elnökének és Alelnökének Elismerő Oklevele kitüntetést adták át az egyetemen végzett szakmai és közéleti tevékenységéért.

Mestertanár Aranyérem kitüntetést kapott Bereczky Zsuzsanna tanszékvezető egyetemi docens. A díjat 1998-ban alapította az Országos Tudományos Diákköri Tanács azzal a céllal, hogy a legalább 10 éves kiterjedt és eredményes témavezetői, illetve tudományszervezői tevékenységet végző, a TDK iránt elkötelezett oktatók és kutatók munkáját elismerje. Bereczky Zsuzsanna a Magyar Tudományos Akadémián rendezett novemberi díjátadón nem tudott részt venni, ezért a szombati ünnepségen vette át a kitüntetést.