Lila fények a koraszülöttekért

A Debreceni Egyetem is csatlakozott a koraszülöttek világnapjához kapcsolódó nemzetközi kezdeményezéshez. A koraszülöttek és családjaik helyzetére, segítésük fontosságára hívták fel a figyelmet az egyetem és a Klinikai Központ főépületének lila színű díszkivilágításával.

Magyarországon minden tizedik gyermek a harminchetedik hetet megelőzően jön világra, óránként egy ilyen baba születik. A világnapon, november 17-én a családok küzdelmeire, nehézségeire és a koraszülötteket ápolók munkájára hívták fel a figyelmet.

Ebben az évben a Debreceni Egyetem is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, melyben a világ ikonikus épületeit lila színnel világítják meg. A lila a koraszülöttek esetében a remény, a bizakodás színe. Az egyetem és a Klinikai Központ főépülete is ilyen színű díszkivilágítást kapott kedden este.

Riszter Magdolna, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Neonatalis Intenzív Centrumának helyettes vezetője elmondta: évente 800 koraszülöttet látnak el a debreceni központban, ahol az édesanyák a nap huszonnégy órájában együtt lehetnek az újszülöttekkel, az apukák pedig hetente egyszer láthatják a babákat. Ez utóbbi – a járványügyi helyzetben - országosan is csak kevés centrumban valósul meg.

- Azok a babák, akik éretlenebbül jönnek világra, hónapokat tölthetnek el nálunk, akik viszont közelebb vannak a tervezett születési időpontjához, néhány héten át tartó ápolást kapnak. Az anyukák elsajátíthatják az ellátáshoz, a fejlesztő tornához, a gyógyszerezéshez szükséges tudást. Fontos, hogy ne csak felvilágosítást adjunk a baba állapotáról, hanem lelki támogatást is kapjanak a szülők. Az, hogy hetente egyszer találkozhatnak az apukákkal, példaértékű lehetőség. A személyes jelenlét nélkülözhetetlen ahhoz, hogy amikor a szülők a kisbabáról beszélgetnek, az apának saját élménye legyen gyermekéről, hiszen a család kialakulásában mindkét fél szerepe meghatározó – hangsúlyozta a szakember.

Az egyetemi épületek figyelemfelkeltő kivilágítását szervező Melletted a helyem Egyesület képviseletében Venkovits Balázs, a Debreceni Egyetem Angol-Amerikai Intézetének megbízott gazdasági intézetigazgató-helyettese azt mondta: most különösen fontos a figyelemfelhívás, hiszen a koraszülött osztályokon dolgozók, ápolók munkája a járvány miatt nehezebbé vált, a szülők számára pedig kihívást jelent bekapcsolódni gyermekük ellátásába.

-  Bátorítjuk a kórházakat, hogy a jelenlegi helyzetben a lehető legjobban bevonják a szülőket, családokat a koraszülött babák ellátásába és az óvintézkedések betartása mellett a leghatékonyabban segíthessék azt, hogy az édesanyák, édesapák a gyermekük mellett lehessenek – tette hozzá.

A világnap alkalmából a koraszülő édesanyák összefogtak és öt darab „kenguruzásra” alkalmas széket adományoztak a Neonatalis Intenzív Centrumnak azért, hogy komfortosabbá tegyék sorstársaik helyzetét, és segítsék a kicsik élettani fejlődését.  A kenguruzás során a szülő meztelen mellkasán fekszik a koraszülött, közvetlen bőr-bőr kontaktusban, ilyenkor rendeződik a baba szívverése, kevesebb a légzéskimaradás, véd a fertőzésektől, csökkenti a baba stressz szintjét, javul a tejelválasztás, valamint jótékony hatása van az édesanyák lelki békéjének és a kötődés kialakulásában is.

Sajtóiroda - BZ