Kutatók Éjszakája 2018

Három városban, 15 helyszínen, csaknem 120 különleges programmal várja az érdeklődőket szeptember 28-án, a Kutatók Éjszakáján a Debreceni Egyetem. Az intézmény már 12. alkalommal csatlakozik a programsorozathoz.

A rendezvényen – amelyet hagyományosan szeptember negyedik péntekén tartanak országszerte – érdekes előadásokkal, kísérletekkel és programokkal hozzák közelebb a nagyközönséghez a különböző tudományterületeket az oktatók, kutatók.



- Célunk évek óta változatlan: közérthetően szeretnénk bemutatni a tudományos eredményeket és módszereket, ezzel játékos formában népszerűsítve azokat, hogy minél több fiatalt meggyőzzünk arról, érdemes a tudományos pályát választani. Az elmúlt évtized erőfeszítései meghozták az eredményt, hiszen itthonról és külföldről is egyre több hallgató választja tanulmányai helyszíneként a Debreceni Egyetemet, ahol évről évre növekszik az érdeklődés a PhD képzések iránt is – fogalmazott a programokat ismertető pénteki sajtótájékoztatón Csernoch László, a Debreceni Egyetem tudományos rektorhelyettese.

A Kutatók Éjszakája rendezvényeibe az egyetem szinte valamennyi egysége bekapcsolódott, az idén centenáriumát ünneplő Általános Orvostudományi Kar pedig kiemelt programokkal készül az eseményre. A látogatók megismerkedhetnek többek között az agykutatás titkaival, a nukleáris medicina világával, és még az is kiderül, mennyire aktivizálhatók az emberi őssejtek. Évek óta állandó résztvevője a programoknak az Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet, ahol évről évre egyre többen ismerkednek az orvosképzés során használt preparátumokkal, és vesznek részt az esti bonctermi sétán.

- Intézetünk számára remek alkalom ez a program, hogy eloszlassuk azokat a tévhiteket, amelyek az orvosképzésben nélkülözhetetlen boncolással kapcsolatosan vannak jelen a köztudatban, hogy megmutassuk, mennyiben tér el a preparátumokon történő oktatás a tévében manapság oly gyakran ábrázolt igazságügyi orvostani és kórbonctani boncolásoktól. A népszerű bonctermi látogatás mellett természetesen minden évben az intézet modern technológiákat alkalmazó kutatási témái közül is bemutatunk néhányat előadás, vagy laborlátogatás formájában – ismertette Szücs Péter, a Debreceni Egyetem Anatómiai, Szövet- és Fejlődéstani Intézet igazgatója a pénteki sajtótájékoztatón.

- Ezúttal sem maradnak el a Kémiai Intézet látványos kísérletei, nyomozhatunk a könyvtárban, az Olasz Tanszék pedig Nápoly ízeivel és dallamaival fogadja a látogatókat, akik idén már az egyetem kollégiumaival, a kollégisták életével is megismerkedhetnek. Lesz táncház, filmvetítés, kiállítás, készségfejlesztő játékok és még sok egyéb meglepetés várja az érdeklődőket - számolt be az újdonságokról Mándy Zsuzsa, a Tudományos Igazgatóság munkatársa, a program főszervezője.

A Kutatók Éjszakája (Researchers’ Night) az Európai Bizottság kezdeményezésére és támogatásával Európa-szerte megrendezett népszerű fesztivál. Az eseményt 2005 óta évente minden év szeptemberének negyedik péntekén rendezik, idén szeptember 28-án. A programokat az EFOP-3.6.1-16-2016-00022 „Debrecen Venture Catapult Program” pályázat támogatásával valósítjuk meg.

Sajtóiroda - BZs