Japán Nap az egyetemen

A japán nyelvet, kultúrát, írást, harcművészetet, a tradicionális viseletet és a gasztronómiai különlegességeket is megismerhették azok, akik ellátogattak szerdán a Debreceni Egyetem Főépületének Díszudvarán rendezett Japán Napra.


Felpróbálhatták a hagyományos japán viseletet, a kimonót, édességeket, teákat kóstolhattak, origamit hajtogathattak, illetve megismerhették a japán nyelvet és a harcművészetet az érdeklődők szerdán a Debreceni Egyetemen, ahol hatodik alkalommal rendezett Japán Napot a Bölcsészettudományi Kar Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke.

- A karon több mint két évtizedes hagyománya van a japán nyelv és kultúra oktatásának, félévente több mint ötvenen vesznek részt a japán nyelvi kurzuson. Emellett a Debreceni Egyetemen jelenleg 105 japán hallgató tanul angol nyelvű képzésben – mondta köszöntőjében Bartha Elek. A Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettes kiemelte, hogy a  képzés mellett kiemelkedőek az egyetem és a japán intézmények tudományos kapcsolatai is. 

- A Bölcsészettudományi Kar Általános és Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke által meghirdetett japán nyelvkurzusokra minden félévben több mint ötven hallgató jelentkezik, a nyelvtanfolyamokon a Debreceni Egyetem valamennyi karának hallgatói részt vehetnek. A hallgatói érdeklődés alapján elmondható, hogy ez az egyik legsikeresebb nyelvi kurzus az intézményben. Ez a siker japán nyelvi lektorunknak, Sato Aya tanárnőnek köszönhető – hangsúlyozta Hunyadi László tanszékvezető.


A rendezvényre ellátogatott a Japán Alapítvány Budapesti Irodájának képviseletében Tada Sanae asszony is, aki reményét fejezte ki, hogy azok, akik részt vesznek a programokon, bepillantást nyerhetnek a japán kultúrába, megismerkedhetnek a nyelvvel, szokásokkal, mindennek köszönhetően pedig közelebb kerülhetnek Japánhoz.

A japán tájakat és életvitelt bemutató fotókiállítás mellett a látogatók élményszerűen is belekóstolhattak a távol-keleti ország kultúrájába: kipróbálhatták a tradicionális írást tussal, ecsettel, megismerhették a japán sakkot, a sógit és eredeti társasjátékokkal is játszhattak.

Sajtóiroda - BZs