Irány a nagyvilág!

„Erasmus-reggelivel” és tájékoztató előadásokkal népszerűsítette a hallgatók körében a külföldi tanulmányi és szakmai gyakorlati lehetőségeket az elmúlt napokban az intézmény szinte valamennyi campusán a Debreceni Egyetem Nemzetközi Irodája.

Az Erasmus-program 1987-ben indult az Európai Unióban, a magyar egyetemek – így a Debreceni Egyetem is – 1998-ban csatlakozott a külföldi tanulmányokat biztosító kezdeményezéshez. Az elmúlt több mint 3 évtized alatt a cél nem változott: fontos, hogy a hallgatók nemzetközi tapasztalatokat szerezzenek, fejlődjön a nyelvtudásuk, tapasztalják meg, hogy azt a szakot, amit ők itthon tanulnak, azt külföldön hogyan oktatják, hogy egy kicsit kinyíljon előttük a világ és ezáltal fejlődhessenek.

- A történet természetesen ennél sokkal régebbre nyúlik vissza, hiszen Debrecen már az 1600-1700-as években híres volt arról, hogy a Református Kollégium diákjai külföldre mentek tanulni a partnerintézményekbe. A Debreceni Egyetemen így már több évszázados hagyománya van a legációnak – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Jánosy Orsolya. A Nemzetközi Iroda vezetője kiemelte: a Debreceni Egyetemről eddig csaknem 4 ezer hallgató vett részt az Erasmus keretében külföldi részképzésben, vagy szakmai gyakorlaton. A 2014/2015-ös tanévben indult Erasmus+ programban az intézmény már több mint 350 európai partneregyetemmel tart fenn kétoldalú hallgató-, vagy oktatócserére vonatkozó megállapodást, amely révén minden évben csaknem ezer helyre lehet pályázni.

Az úticél elsősorban Európa, a legtöbb diák Németországot, Spanyolországot, Olaszországot választja, Nagy-Britanniába elsősorban szakmai gyakorlatra utaznak, viszont a Campus Mundi program segítségével Európán túlra is el lehet jutni, így sokan voltak az Egyesült Államokban, Indiában, Kubában, Dél-Amerikában, de még Ausztráliában is járt hallgató Debrecenből szakmai gyakorlaton.

A hallgatók egy-egy képzési ciklusban 12 hónapot tölthetnek külföldön, tehát megtehetik azt, hogy alapképzésben és mesterképzésben is akár minden nyáron kiutaznak, de természetesen mehetnek akár egy teljes tanévre is a partneregyetemekre tanulni. Emellett kötelező vagy szabadon választott szakmai gyakorlatot is végezhetnek külföldön.

- A külföldi tanulmányok során szerzett krediteket és a szakmai gyakorlatot az egyetem elismeri, így beleszámít a tanulmányokba. Évente mintegy 300 hallgató utazik ki, fele-fele arányban tanulmányi, illetve szakmai gyakorlati céllal – ez utóbbi iránt egyébként egyre nő az érdeklődés – hangsúlyozta Jánosy Orsolya. Az irodavezető fontosnak tartotta megjegyezni, hogy míg régebben gondot okozott, hogy az ösztöndíj nem fedezte teljesen az utazást, mostanra a Campus Mundi programban – Európán kívüli országok esetében – 350 ezer forint a havi támogatás, és van olyan célország is, amelynek eléréséhez a program még utazási támogatást is nyújt.

Az egyetem Nemzetközi Irodája szoros együttműködésben dolgozik a Hallgatói Önkormányzattal, ahogyan a mostani népszerűsítő program megvalósításában is közreműködtek. Elsősorban olyan hallgatók adták át ismereteiket, akik Erasmus-szal már jártak külföldön, így el tudták mondani diáktársaiknak, hogy milyen élményeket szereztek.

A pályázatok benyújtásának határideje tanulmányi ösztöndíjak esetében 2019. március 30. A szakmai gyakorlatokra pedig folyamatosan várja a jelentkezéseket a Nemzetközi Iroda.


A külföldi lehetőség azonban nem csupán a hallgatók, hanem az oktatók számára is elérhető. 

- Az Erasmus+ program keretében évente mintegy 80 oktatónk utazik ki az európai partnerintézményekbe, és körülbelül ugyanennyien érkeznek hozzánk rövid képzéseket tartani, 50-60 munkatársunk pedig a képzési célú Erasmus+ támogatást veszi igénybe, vagy építi szakmai kapcsolatait külföldön – tette hozzá az irodavezető.

Sokak számára az Erasmus+ program még mindig csak európai partnerségeket jelent, pedig 2015 óta a Debreceni Egyetem már 18 Európai Unión kívüli országgal valósított meg elsősorban oktatócseréket az E+ Nemzetközi Kreditmobilitás Program keretében. A partnerországok között szerepel az Amerikai Egyesült Államok, Mexikó, Kína, India, Jordánia, Japán, Oroszország, Mongólia és Nepál is. A partneregyetemekről évente 25-30 oktató érkezik Debrecenbe, mindez jó alkalmat teremt a kapcsolatok további fejlesztésére, oktatási és kutatási projektek kidolgozására egyaránt.

Sajtóiroda - BZs