„Zenés” Science Café

Ötven év debreceni zenetanárképzése címmel Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja tart előadást a Science Caféban. A Debreceni Egyetem ismeretterjesztő sorozatában az oktatók-kutatók kávéházi környezetben számolnak be eredményeikről.

A zenetanárképzés 1966-ban nyerte el főiskolai rangját szerte az országban, így Debrecenben is. A képzésnek rendkívül változatos története van, valójában egy evolúciós folyamat játszódott le, amely mind az intézményi fejlődést, mind a képzés különböző fázisait tekintve izgalmas és színes volt. A kezdetben a Zeneakadémiához tartozó tagozat karrá fejlődött, és minden olyan változást megélt, amely a hazai felsőoktatásban és művészeti képzésben lezajlott.

- Különböző jogcímeken 25 éve vagyok felelős az oktatásért az intézmény vezetőjeként, de valójában már 1972-től – előbb diákként, majd tanárként és tanszékvezetőként – közelről láttam a fejlődés folyamatát. A Zeneművészeti Kar mára Debrecen kulturális életének szerves részévé vált, és elmondható, hogy megkerülhetetlen a város zenei életében, hiszen az utánpótlás-nevelésében midig is fontos szerepet vállalt. A Debreceni Egyetem részeként, az időközben kibővült szakmai kapcsolatrendszer révén ma már külföldi érdeklődés is mutatkozik képzéseink iránt. Az egyetem intézményi szintű nemzetközi együttműködési szerződései mellet közvetlen kari megállapodásokkal is folyamatosan bővítjük szakmai partnereink számát – összegzett Duffek Mihály, a Zeneművészeti Kar dékánja.

Számos verseny, szakmai találkozó, konferencia megszervezése kötődik a karhoz, legnagyobb, immár hagyományos nemzetközi eseménye az évente megrendezett Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája, amely minden júliusban 180-200 ifjú jelentkezőt vonz. Jól ismertek azok a záróhangversenyek, amelyeket a Nyári Akadémia szimfonikus zenekara, a Kodály Zoltán Ifjúsági Világzenekar ad a Kölcsey Központban Vásáry Tamás, a Nemzet Művésze, Debrecen Díszpolgára, a Debreceni Egyetem díszdoktora, Kossuth-díjas zongoraművész, karmester vezényletével.

Időpont: 2017. április 19. szerda 17 óra
Helyszín: Fórum Bevásárlóközpont Libri Könyvesbolt (Debrecen, Csapó u. 30.)

Az esemény facebook oldala: https://goo.gl/s5OFRs

Sajtóiroda - BZs