A Debreceni Egyetem nemzetközi tudományos kapcsolatainak alakulásáról beszélt beszámolójában Szilvássy Zoltán rektor a Szenátus áprilisi ülésén. Az egyetemi vezető kiemelte, hogy miközben az Európai Unió korlátozásai miatt több nemzetközi projektben sajnálatos módon nincs lehetőség az egyetemi részvételre, addig a korábbi projektekben együttműködő partnerek ragaszkodnak a Debreceni Egyetemhez. Példaként hozta a NeurotechEU-programból megismert német Bonni Egyetem vezetőinek kétnapos látogatását, mely Tőzsér József élettudományokért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes közreműködésével valósult meg.
- A megbeszélések során tételesen átbeszéltük a korábbi együttműködés közös pontjait, Michael Hoch rektor elismerően szólt a Debreceni Egyetem tevékenységéről, és kölcsönösen reményünket fejeztük ki a megkezdett kooperáció bővítéséről, a kapcsolat kiterjesztéséről – tájékoztatott Szilvássy Zoltán.
A rektor beszámolt Harsányi Endre agrár- és élelmiszertudomány fejlesztéséért felelős ágazatfejlesztési rektorhelyettes amerikai egyesült államokbeli partnerekkel folytatott, az agrártudományi oktatást és kutatást támogató egyeztetéseiről is.
Bács Zoltán kancellár beszámolójában kiemelte, hogy a finanszírozási szerződés passzusai teljesülnek, illetve, hogy idén évközben, több ütemben kerül sor az egészségügyi konszolidációra. Az intézményi büdzsé márciusi elfogadása után ezúttal a szervezeti egységek üzleti és működési terveiről döntött a Szenátus a gazdasági ügyek között.
- Az intézmény által nyújtott teljesítmény nyomán, a finanszírozási szerződésben vállaltak teljesítésével az idei évben is biztosított a Debreceni Egyetem normális, kiegyensúlyozott működése – jelentette ki Bács Zoltán.
A testület ellenszavazat nélkül fogadta el a 13 kar, az Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság (AKIT), valamint a köznevelési és szakképző intézmények 2024. évi működési és üzleti terveit.
A Szenátus javaslatot fogadott el emeritus tanácsadó és professor emeritus cím adományozására, valamint a Debreceni Egyetem Szervezeti és Működési Szabályzata törzsrészének módosítására. Ennek nyomán az intézmény Tanárképzési Központja Pedagógusképző Központ néven, aktualizált feladatkörrel folytatja munkáját, illetve a korábban rektorközvetlen Biodiverzitás, Klímaváltozás és Vízgazdálkodás Koordinációs Kutatóközpont a jövőben a MÉK és a TTK közös felügyelete alatt Biodiverzitás, Vízgazdálkodás és Klímaváltozás Kompetencia Központként végzi a tevékenységét. Ugyancsak támogatták a Karok Működési Rendjének változtatását a Gazdaságtudományi, illetve a Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karra vonatkozóan.
Döntött a Szenátus a munkáltatói jogkör gyakorlásának rendjét, továbbá az egyes munkakörök betöltésével kapcsolatos szabályokat, a pályáztatás rendjét és egyéb foglalkoztatási szabályokat, valamint az egyetemi kitüntetések és címek adományozásának rendjét meghatározó szabályzat módosításáról is. Utóbbi döntésével egységesítette az egyetemi és az egyetemet fenntartó Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány publikációs díját.
Az SzMSz felvételi eljárásról szóló mellékletének, valamint a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatnak a megváltoztatását is támogatta a testület több kar esetében, majd javaslatot fogadott el a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat, a hallgatói jogorvoslati kérelmek benyújtásának és elbírálásának rendjét szabályozó melléklet, a Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat, a Doktori Szabályzat és a Vezetőpedagógusok megbízásának szabályzata módosítására.
A szenátusi tagok 2024. évi választásával kapcsolatban a Szenátus tagjainak megválasztására irányuló elektronikus eljárás szervezetei és eljárásuk részletes szabályai című szabályzatot, illetve a Választási Elnökség tagjainak megválasztásáról és a Jelölő Bizottság tagjainak megválasztásáról szóló javaslatokat is elfogadta a testület.
A Szenátus támogatta a Pekár Imre Gépészeti Tudományok Doktori Iskola létesítésére és a gépészeti tudományok tudományágban doktori képzés indítására vonatkozó javaslatot.
Módosult a Klinikai Központ Működési Rendje is: a Sebészeti Klinikán belül létrejön a Robotsebészeti Központ, a Belgyógyászati Klinika C épületében alakítják ki a Belgyógyászati Immunológiai Központot, illetve Reumatológiai és Immunológiai Klinikára változik a Reumatológiai Klinika neve.
Az oktatási ügyek között elfogadta a Szenátus a 2024/2025-ös tanév időbeosztását, valamint a 2023/24-es tanév módosítására irányuló javaslatot a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon, illetve az idei Képzési Program módosítását a Gyógyszerésztudományi Karon. Jóváhagyták ESG környezeti, társadalmi és irányítási szakember, továbbá zenei menedzser mesterképzési szakok indítását a Gazdaságtudománytudományi Karon, illetve a teljesítményelektronikai specializációt villamosmérnöki MSc szakon a Műszaki Karon. A villamosmérnöki mesterszak és az Általános Orvostudományi Kar innovatív táplálkozási és űregészségtudományi szakember szakirányú továbbképzési szakának angol nyelven történő indítását is támogatta a testület.
Nemzetközi partnerekkel kötött együttműködési megállapodások jóváhagyásáról is döntött a testület, az ülést pedig a 2024/25-ös tanévre érvényes kollégiumi térítési díjakról szóló megállapodás elfogadásával zárta a Szenátus.
Sajtóiroda – TPL