A kihívásokra a tudásban rejlik a válasz, a Debreceni Egyetemen elérhető legszéleskörűbb tudományokban találhatók meg azok a lehetőségek, amelyek nélkülözhetetlenek a nemzet fennmaradásához – hangsúlyozta Nagy István agrárminiszter az intézmény tanévnyitó ünnepségén a Főnix Arénában. A 2023/24-es tanévben összesen csaknem tizenkétezer elsőéves kezdi meg tanulmányait a Debreceni Egyetemen.

A 2023-as általános és pótfelvételi eljárásban felvett jelentkezőkkel, valamint a külföldi hallgatói létszám emelkedésével minden eddiginél többen kezdhetik meg tanulmányaikat szeptemberben a Debreceni Egyetemen. Nappali és levelező tagozaton alap-, mester-, osztatlan és PhD-képzésen, illetve felsőoktatási szakképzésen és szakirányú továbbképzésen több mint 30 ezer hallgató, valamint 10 ezer egyetemi dolgozó, azaz összesen mintegy 40 ezres egyetemi polgárság számára indul az új tanév az intézményben. 

A 2023/24-es tanévet vasárnap délelőtt a Főnix Arénában rendezett ünnepi szenátusi ülésen nyitotta meg Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora.

Az intézményvezető kiemelte, hogy az egyetemi tanulmányaikat most kezdő hallgatók számára meghatározó évek következnek, hiszen életük talán legfontosabb mérföldkövei előtt állnak. 

- Önök teljes jogú tagjai lesznek az ország legnagyobb egyetemének, mely a legszélesebb képzési spektrummal rendelkezik Magyarországon, ez garancia arra, hogy sikeres szakmai életutat tervezhessenek. Az elsőévesek tudása együttesen adja mindazt, amit az egyetemes európai kultúra létrehozott, néhány év múlva pedig önök lesznek a választott diszciplína legjobbjai. Ebben fog segíteni a Debreceni Egyetem. A történelem során a debreceniek a legviszontagságosabb időkben is fontosnak tartották, hogy a városban egyetem működjön, minden évben elindult az oktatás, válságoktól, háborúktól, járványoktól függetlenül. Ennek az intézménynek a hallgatók adják a gerincét, önök a legfontosabb alappillérei. Induljanak el a kijelölt úton, imádkozva, dolgozva – fogalmazott a rektor.

Kossa György, a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke arról beszélt, hogy a tudás ma a legfontosabb piaci érték, a DE hallgatói pedig olyan esélyt kapnak a kezükbe, amellyel értéket teremthetnek, alakíthatják a saját és a generációjuk sorsát. 

- Egy új tanév kezdetét, kiválóságainkat, oktatóinkat, hallgatóinkat, évfordulóinkat ünnepeljük ma és azt is, hogy az intézmény új működési modellje sikeres volt, megerősítette a Debreceni Egyetem autonómiáját, gazdasági függetlenséget, jelenét és jövőjét. Az egyetem európai érték, nemzeti kincs, mely bebizonyította, hogy felelősségteljesen alakította ki mindenben modern, hatékony, értékteremtő, teljesítményen alapuló, kiválóságokat nevelő, együttműködő rendszerét. Valamennyi polgárának olyan jövőképet tud adni, amely a minőségen és az értékteremtésen, a hivatástudaton alapul. A küldetésünk továbbra is az, hogy erősítsük hazai és nemzetközi kutatásainkat, társadalmi felelősségvállalásunkat, növeljük minősített oktatóink számát. Közös felelősségünk, hogy megőrizzük azt a tudást, amit az elmúlt ötszáz évben elődeink hagytak ránk. A hallgatóknak értéket kell teremteniük, és büszkének kell lenniük arra, hogy Európa egyik legjobb egyetemén tanulhatnak – mondta beszédében a kuratórium elnöke.


Köszöntötte az elsőéveseket Nagy István agrárminiszter is, aki beszédében hangsúlyozta: a nemzet sorsa a tudásban rejlik, a Debreceni Egyetem hallgatói előtt nagy lehetőségek állnak, ugyanakkor minden eddiginél nagyobb felelősségvállalásra és hivatástudatra van szükség a részükről.

- Csaknem ötszáz éven át a kor kihívásaira adott válasz mindig a tudásban gyökerezett, a jövő attól függ, hogy milyen ismeretekkel rendelkezünk. Közel fél évezred hagyományait hordozza a Debreceni Egyetem, miközben utat ad az innovációnak, a kutatásoknak és joggal vált az ország egyik legnépszerűbb oktatási intézményévé. Bármilyen jövő várjon ránk, az agráriumra, a mezőgazdaságra mindig szükség lesz, hiszen a társadalom fennmaradásához nélkülözhetetlen, nemzetbiztonsági szempontból stratégiai ágazat. A hallgatók mezőgazdasági felsőoktatásba vetett bizalma töretlen, biztos jövőképet látnak benne, ennek köszönhetően országosan több mint négyezer, Debrecenben pedig több mint négyszáz elsőéves diák kezdi meg tanulmányait agrárképzéseken. A DE fantasztikus lehetőséget kínál, hiszen a kihívásokra csak a legszélesebb körű tudományban található meg az út, amely a jövőt biztosíthatja mindenki számára. A hallgatóknak ebből kell erőt meríteniük, ezáltal a legnagyobb kihívásokra is megadhatják a legpontosabb válaszokat – fejtette ki a miniszter.

A köszöntőket követően az elsőéves hallgatók ünnepélyes esküt tettek. Az egyetem és a város új polgáraihoz fordulva Debrecen polgármestere, Papp László úgy fogalmazott: olyan szoros történelmi egymásrautaltság köti össze az intézményt és a várost, melynek ereje évszázadokban mérhető.

- A Debreceni Egyetem szellemileg és gazdaságilag is integrált része a cívis örökségnek, szerves együttműködő partnere a városnak. A példaértékű kapcsolat évszázadokra nyúlik vissza, az egyetem a város legnagyobb szellemi erőforrása. Hatalmas tradíció adja a debreceni felsőoktatás szilárd alapjait, a hagyomány és a haladás évszázados jellemzője a város életének is. Az elsőévesek olyan intézményt választottak, mely a jövő nyertese lesz, akárcsak az itt megszerzett tudásnak köszönhetően a hallgatók. Debrecen hatalmas változás előtt áll, ebben szükség van a jövőben a magasan képzett szakemberekre – tette hozzá a polgármester. 

A Hallgatói Önkormányzat nevében Csont István elnök szólt az elsőévesekhez, felhívta figyelmüket, hogy a Debreceni Egyetem unikális szellemi miliője minden egyetemi polgár számára elérhető. 

- Az elsőéves hallgatók rendelkeznek a legszéleskörűbb tudással, hiszen néhány hónapja tették le az érettségit. Az egyetemi felvétel azt is jelent, hogy lezárult életük azon a szakasza, amikor minden szakterülettel foglalkozniuk kellett, eljött az ideje annak, hogy specializálódjanak, kihasználják képességeik maximumát a közösség gyarapodása, az értelmiségi lét formálása érdekében. Az itt megszerzett tudás nemzetközi szinten is jelentős versenyképességet kínál – emelte ki a DEHÖK elnöke.

A program részeként a DE Zeneművészeti Kar Könnyűzenei Intézetének két hallgatója is fellépett, Adele egyik világhírű dalát énekelték el.

A tanévnyitón a hagyományoknak megfelelően az elsőévesek nevében a tizenhárom kar egy-egy hallgatója átvette tanulmányi füzetét a dékánoktól, majd az ünnepi szenátusi ülés zárásaként elismerő címeket adtak át. 

A Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Kuratóriuma kiemelkedő oktatói, kutatói tevékenysége és kimagasló tudományos, szakmai munkássága elismeréseként alapította a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány Professzora címet, melyet a Debreceni Egyetem oktatói, kutatói pályázat útján nyerhetnek el öt évre. Az első alkalommal odaítélt professzori címeket az ünnepélyes tanévnyitón tizennégy egyetemi szakember vehette át: Szabadfalvi József, az Állam- és Jogtudományi Kar egyetemi tanára, Dinya Tamás Ákosné Papp Mária, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára, Panyi György, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára, Papp Zoltán, az Általános Orvostudományi Kar egyetemi tanára, Papp Klára, a Bölcsészettudományi Kar professor emeritusa, Rusinné Fedor Anita, az Egészségtudományi Kar egyetemi tanára, Müller Anetta Éva, a Gazdaságtudományi Kar egyetemi tanára, Kovácsné Bácskay Ildikó, a Gyógyszerésztudományi Kar egyetemi tanára, Hajdu András, az Informatikai Kar egyetemi tanára, Gálné Remenyik Judit, a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar tudományos tanácsadója, Kalmár Ferenc, a Műszaki Kar egyetemi tanára, Hajdu Lajos, a Természettudományi és Technológiai Kar egyetemi tanára, Zombola Péter, a Zeneművészeti Kar egyetemi docense, valamint Török Péter, a Természettudományi és Technológiai Kar egyetemi tanára.

Juhász Zsuzsa-díjban részesült az egészségügyben eltöltött négy évtizedes lelkiismeretes, áldozatkész és példamutató munkája elismeréseként Zima Mária osztályvezető ápoló, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzat küldöttgyűlése által alapított Pro Auditoribus Universitatis Debreceniensis Díjat (a Debreceni Egyetem Hallgatóiért díjat) pedig az egyetem hallgatói érdekében végzett, tartós és kimagasló tevékenysége elismeréseképpen idén Lóczi Lászlóné Kovács Mariannának, a DEAC ügyvezetőjének ítélték oda. A 2015-ben alapított Alumni Díjat 2023-ban a KITE Zrt. érdemelte ki, az elismerést Szabó Levente, a vállalat vezérigazgatója vette át.

A tanévnyitó ünnepi szenátusi ülés ezen a linken megtekinthető.

Sajtóközpont - BZ