Francia Hét az egyetemen

„Semaine Francaise” elnevezéssel – hagyományteremtő szándékkal – első alkalommal tart egész hetes programsorozatot április 9-13. között a Bölcsészettudományi Kar Francia Tanszéke.

Fotókiállítás és színházi előadás is színesíti a Francia Hét programját, amelyet kedden a Frankofón 2018 Fesztiválhoz kapcsolódva „Irodalmi díjak, francia művek, magyar fordítások" címmel az egyetemi könyvtár és a Francia Tanszék közös kiállítása nyitott meg a DEENK előcsarnokában. A kiállított kötetek közös jellemzője, hogy valamennyi mű alkotója rangos irodalmi elismerés, Nobel-, illetve Goncourt-díj tulajdonosa. Utóbbi díj, amelyet 1903 óta minden év novemberében adnak át, a francia irodalmi élet csúcspontj.

- A mostani kiállítás egy olyan jelképes híd, amely összeköti a két kultúrát, képzeletbeli utazásra invitálva az olvasókat – mondta megnyitójában Karácsony Gyöngyi.

„Az egyetlen igazi utazás [...] Nem az lenne, ha új vidékek felé törnénk, hanem a másféle látás, ha valahogyan más szemével, ha száz más szemlélő szemével láthatnánk.” - idézte Marcel Proust szavait a DEENK főigazgatója.

- A Francia Hét lehetőséget teremt arra, hogy hogy a város, az egyetem, a kulturális és oktatási intézmények segítségével közelebb hozza a közönséghez a francia kultúrát – fogalmazott köszöntőjében Nagy Andrea, a Francia Tanszék vezetője.

A kapcsolatteremtés jegyében rendezték a Református Kollégium, a Csokonai Színház, a MODEM és az Alliance Francaise képviselőinek részvételével azt a kerekasztal-beszélgetést, amelyen elsősorban Debrecen kulturális életét ismerhette meg a Frédéric Rauser, kulturális tanácsos, a Budapesti Francia Intézet igazgatója által vezetett delegáció.

- A Debreceni Egyetemnek jelenleg 29 francia oktatási intézménnyel van együttműködési megállapodása, amelyek keretében elsősorban hallgatói csereprogramok valósulnak meg az Erasmus keretében, de több tudományos kutatócsoport is folytat közös munkát, többek között az idén 25 éves „Balaton program” keretében, döntően orvosi, élet- és természettudományi területen – mondta az unideb.hu portálnak Csernoch László, miután megbeszélést folytatott Sébastien Reymond tudományos és egyetemi együttműködési attaséval.

A tudományos rektorhelyettes kiemelte, hogy a már meglévő és működő kapcsolatok alapozzák meg a jövőben a sikeres közös uniós pályázatok lehetőségét, de emellett – köszönhetően a Franciaországban és a Debreceni Egyetemen is egyre jelentősebb angol nyelvű képzésnek – tovább bővülhet a hallgatói csereprogramban résztvevők száma.

A Francia Hét programjai április 13-ig folytatódnak a Debreceni Egyetemen.

Sajtóiroda - BZs