Esküt tettek a jövő agrárszakemberei

Átvették diplomáikat szombaton a Debreceni Egyetem agrárkarának végzősei, köztük az első lótenyésztő, lovassport szervező agrármérnökök. A Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar hallgatói a Főépület Díszudvarán tettek esküt az agrárium szolgálatára.

A Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karán a 2022/2023-as tanév őszi félévében 162 hallgató teljesítette a diplomaszerzés feltételeit alap- és mesterképzésben, felsőoktatási szakképzésben, illetve szakirányú továbbképzésben. A végzős hallgatók közül 9-en kaptak kitüntetéses, 46-an kiváló, 63-an pedig jeles oklevelet.

- A mai nappal többségük életében lezárul egy szakasz, az iskolarendszerű oktatás szakasza. Talán észre sem vették, hogy tanáraik egy-egy kérdése, kijelentése, személyisége hogyan befolyásolja életpályájukat. Sok ismeretet adtak át, mérnöki személetet tanítottak. A szintézis felelőssége mostmár az önöké – mondta ünnepi beszédében Stündl László, a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar dékánja.

A kari vezető köszöntőjében kiemelte: a jövőre 155 éves debreceni agrár-felsőoktatás olyan alapokkal indítja útra most végzett hallgatóit, amelyekre építkezhetnek, a kompetenciák a mezőgazdaság, a gazdaság és egyéb területeken is jól hasznosíthatók.

A végzős hallgatók eskütételét megelőzően átadták a kar elismeréseit is.

A Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata Alma Mater Emlékérmét vehette át Gyugos Bence, a Debreceni Egyetem hírnevének gyarapítása érdekében tett közösségi munkájáért.

Az agrárkar tizenegy hallgatója kapott elismerést a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjában végzett munkájáért (Balázs Berta Liza, Isidro Celyne, Jahan Sharmin, Keresztes Kristóf Máté, Nemes Hajnalka, Pátrovics Petra, Prokopics Stella, Santos Silva Lannara Natyelle, Simon Diána, Szilágyi Péter, Vartek Cintia).

 

Sajtóközpont- ÉE