Duplázott a könyvtár

Megvédte „a hónap legaktívabb szervezeti egysége” címét a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtár. Akárcsak júniusban, úgy júliusban is a könyvtár dolgozói mozogtak a legtöbbet és gyűjtötték ezzel a legmagasabb pontszámot az intézmény Dolgozói Mozgásprogramjában.

A DEAC Szabadidősport Szakosztálya és az egyetem május elején indította útjára a szervezeti egységek közötti sportos vetélkedést Debreceni Egyetem Dolgozói Mozgásprogram (DEDM) néven azzal a céllal, hogy kialakuljon egy jó hangulatú, motiváló, aktív közösség. Azok a dolgozók, akik sportolnak és regisztrálják mozgásukat, pontokat gyűjtenek a szervezeti egységüknek. Így minden hónapban kiderül, melyik szervezeti egység a legaktívabb.

Az első hónapot az Informatikai Kar nyerte, míg júniusban az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár végzett az élen, csakúgy, mint legutóbb, júliusban.

Karácsony Gyöngyi főigazgató örömének adott hangot, hogy munkatársainak lendülete töretlenül megmaradt.

- Büszke vagyok a csapatra, fantasztikus, hogy belehúztak szabadságon innen és túl, munka előtt és után. Kiderült, hogy a kollégák a nyári szabadságukat is nagyon aktívan töltik és emellett szorgosan jegyzik a pontokat. Az a tapasztalatom, hogy munkatársaink jellemzően a nyári sportokat űzik ilyenkor, úsznak, túráznak és nagyon örülünk, hogy az aktivitásuknak ilyen látható és kézzelfogható eredménye is van – mondta Karácsony Gyöngyi.

A könyvtárnak jó esélye van arra, hogy elnyerje majd a nagykupát, amit az a szervezeti egység kaphat, amely legalább háromszor a hónap legjobbja.

Júliusban a második helyen az Informatikai Kar végzett, míg a képzeletbeli dobogó harmadik fokára a GYGYK dolgozói állhattak fel.

Mag Zoltán, a DEAC szabadidősport szakosztályának vezetője azt mondja: egyre többen csatlakoznak a programhoz.

- Nagyon szép eredmény, hogy július végén már 600-ra nőtt a DE Dolgozói Mozgásprogram zárt Facebook-csoportjának létszáma. Nagy öröm, hogy a programunk és célkitűzésünk kiválóan működik, látjuk a visszajelzésekből, hogy a tagok egymást motiválva, akár egy egészséges versengés kíséretében (is) mozognak, sportolnak, ezzel pedig nagyon sokat tesznek az egészségükért. Tervünk az, hogy év végére elérjük az ezres létszámot, újabb és újabb tagokat mozgassunk meg – jegyezte meg a szakosztályvezető, majd hozzátette: júliusban is megjelentek újabb sportágak, így már 29 különböző mozgásformát rögzítettek a tagok a regisztrációs oldalon. Fontos, hogy akár egy reggeli munkába-biciklizés vagy egy kutyasétáltatás közbeni gyaloglás is számít.

Megjelent továbbá a csoportban egyfajta művészi vonal, a tagok gyakran különleges fotókkal is illusztrálják posztjaikat.

A program szervezői minden hónapban elismerik a legaktívabb csapatépítőt, azt a dolgozót, aki a legtöbb tagot hívja meg a DEDM Facebook-csoportjába. Májusban Fülöp Andrea, az UNIPASS Kártyamenedzsment Központ vezetője, míg júniusban Korpásné Szűcs Melinda, a könyvtár szolgáltatásfejlesztés és minőségmenedzsment osztályának megbízott vezetője kapta meg a „legaktívabb csapatépítő” címet.

A pontokat a szervezők ismét nullázták, így a versengés újraindul. A lényeg augusztusban is az, hogy mindenki nyer, aki mozog és részt is vesz a közösségi programban. A pontokat ezen a regisztrációs oldalon lehet gyűjteni, míg a DEDM Facebook-csoportja itt érhető el.

Sajtóközpont - PKZs