Diótörő 2.0 – a jótékony előadás

Több mint ezer hátrányos helyzetű, illetve klinikán kezelt krónikus beteg gyerek láthatja ingyen a Debreceni Egyetem zenés színháza, az oDEon-ZeneTheatrum karácsonyi előadását. A musicalre az egyetemi polgárok jelképes összegért válthatnak jegyet.

A Diótörő 2.0 egy klasszikus mese a 21. századi gyerekekre szabva, amelyet december 17-én két alkalommal visz színpadra az oDEon-ZeneTheatrum a Főnix csarnokban. A társulat szeptember elején kapott új nevet és új játszóhelyet a Debreceni Egyetem támogatásával, az intézménnyel való kapcsolata azonban már húszéves.

- Eddig főként csak helyet biztosítottunk a próbáknak és a produkcióknak az egyetemi Lovarda kulturális központban. A szemeszter eleje óta azonban már a Böszörményi úti campuson felújított színházteremben rendezkedhettek be. Eddig főként meghívott darabok kaptak itt helyet, ez lesz az első olyan saját produkciója az oDEon-ZeneTheatrumnak, ami miatt a Debreceni Egyetem mellé állt, hiszen azon túl, hogy hallgatók, valamint az egyetem gyakorló általános, illetve középiskoláinak diákjai is fellépnek, jótékony célokat is szolgál - hangsúlyozta Bács Zoltán kancellár a produkciót beharangozó sajtótájékoztatón.

A csütörtöki eseményen kiderült, hogy a kora délutáni előadáson ezer hátrányos helyzetű, illetve krónikus beteg gyerek vehet részt ingyen.

- Ezek a gyerekek hetekig állnak kórházi kezelés alatt, vagy akár az életük végéig orvosi gondozásra szorulnak. Számukra nagyon nagy lehetőség, hogy néhány órára kiszakadva a krónikus kórházi létből, életre szóló élményt szerezhetnek, ami ráadásul a gyógyulásukat is segítheti – részletezte Veres Gábor, a DE KK Gyermekgyógyászati Klinika igazgatója.

- Megyeszerte 1700, családból kiemelt gyermek él nevelőszülőknél, lakó-, vagy gyermekotthonokban. Számukra minden évben felejthetetlen élményt nyújt a ZeneTheátrum produkcióját látni. Külön öröm, hogy idén, az új helyszínnek köszönhetően a korábbiakhoz képest kétszer több, összesen ezer gyerek lehet részese a karácsonyi előadásnak – emelte ki Erdei Sándor, a Hajdú-Bihar Megyei Gyermekvédelmi Igazgatóság és Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat igazgatója. 

A világ egyik leghíresebb történetét új köntösben viszi színre a társulat. A musicalben a digitális világ jellegzetességei éppúgy jelen lesznek, mint a babák szimbolizálta hagyományos értékek.

- A darabban három 8-10 éves testvérpár alakítja a főszerepet, de az Egérkirály ezúttal egy számítógépes vírus képében jelenik meg, aki el akarja törölni a karácsonyt és minden fontos emberi értéket. Ez ellen harcolnak a gyerekek és az olyan hagyományos játékok, mint Marcipán, a plüssmackó - ismertette Végh Veronika produkciós igazgató.

A 19 órától kezdődő második előadásra a DE dolgozóinak lehetőségük van jelképes áron, 800 fointért maguk és közvetlen családtagjaik számára jegyet váltani. A befolyt összeget a szervezők jótékony célra fordítják. Az est kiemelt díszvendége lesz Bodrogi Gyula Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművész, a Nemzet Színésze.

Sajtóiroda-TB