Debrecen gazdaságáról a Szenior Egyetemen

Papp László polgármester „Debrecen gazdaságfejlesztése” című előadásával pénteken kezdődött az új tanév a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást segítő ismeretterjesztő programjában. A Szenior Egyetem idén ősszel további öt előadással várja az érdeklődő szépkorúakat.

A 2017-ben pályázati finanszírozással indított, az elmúlt években nagy népszerűséget szerző program az idei tanévtől már saját forrásból folytatódik.

- A Debreceni Egyetem speciális képzési programját az intézmény harmadik missziójának keretében valósítjuk meg már évek óta, mivel meggyőződésünk, hogy az oktatás és a kutatás terén felhalmozott évszázados tapasztalat akkor hasznosul igazán, ha mindenki számára hozzáférhető – mondta a tanévnyitó előadást megelőzően a hirek.unideb.hu portálnak Pósán László, a DE Bölcsészettudományi Kar Történelmi Intézetének professzora.

A Szenior Egyetem szakmai vezetője hozzátette: a programot elsősorban azoknak ajánlják, akik szívesen fejlesztenék tudásukat a tudomány, a technika, a gazdaság, a művészetek mai eredményei, érdekességei terén.

Az ismeretterjesztő előadássorozat iránt töretlen a szépkorúak érdeklődése, mutatja ezt, hogy a tanévnyitó rendezvényen csaknem 200 érdeklődő várta a polgármester prezentációját.

- Az elmúlt 8 évet tekintve történelmi jelentőségű folyamatok zajlottak Debrecen gazdasági életében az ipar, az infrastruktúra és a gyógyszergyártás fejlesztése terén egyaránt, mindez a város adottságait kiaknázva, a Debreceni Egyetem oktatási potenciálját hozzáadva, hasznosítva a magas tudást az ipar számára – fogalmazott Papp László.

Debrecen polgármestere hangsúlyozta: a cél, hogy a cívisváros a 3 milliós lélekszámú régió központja legyen a gazdaság, az oktatás, a kultúra és a közlekedés terén egyaránt. Utóbbival kapcsolatban kiemelte az útfejlesztéseket és a nemzetközi elérhetőséget, kapcsolatokat erősítő debreceni légikikötő fejlesztését.

A beruházásokról szólva, a város iparterületeinek megfelelő infrastruktúráját ismertetve az EDC Debrecen Nonprofit Kft. létrehozásának jelentőségét fejtette ki, amely egyaránt segíti az idetelepülő nagybefektetők támogatása mellett a kis- és középvállalkozások működését, valamint elősegíti Debrecen uniós pályázatainak menedzselését. A 201 ezer lakosú megyeszékhely 1862 hektáros ipari területével az európai rangsorban a 21. helyen áll, megelőzve a németországi Hallét és az olasz Bolognát.

- A város a fejlesztéseknek köszönhetően olyan vállalkozásokat tudott megszólítani és idevonzani, amelyek a 21. század meghatározó iparágai lesznek. Nem véletlenül érdemelte ki 2018-ban a Financial Times települések gazdasági teljesítményét értékelő listáján kisvárosok kategóriában „A jövő európai városa” címet, majd került fel 2021-ben a legjobb tőkevonzó képességgel rendelkező városok listájára – többek között New York, Hong Kong, Dubai és Zürich társaságában – a 10. helyezést elérve – emelte ki Papp László.

- Mindez nem lett volna elérhető a Debreceni Egyetem nélkül, hiszen az itt tanuló, több mint 120 országból érkező mintegy 7 ezer külföldi hallgató komoly referenciát biztosít a nemzetközi kapcsolatépítéshez – jelentette ki a polgármester, aki örömmel válaszolt a hallgatóságtól érkező kérdésekre is.

A Szenior Egyetem 2022. október 21-én, pénteken 16 órától Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy „Az orosz – ukrán háború” című előadásával folytatódik a DE Főépületének Aulájában (Debrecen, Egyetem tér 1.).

A részvétel előzetes regisztrációhoz kötött, a jelentkezés lehetőségeiről bővebb információ a https://unideb.hu/szenior-egyetem oldalon található.

Sajtóközpont – BZs