A DEAC fogalommá vált

Szerda este összegyűltek a város-, az egyetem és a szakosztályok vezetői, az edzők, valamint a sportolók, hogy közösen ünnepeljék meg a rendkívül sikeres szezont.

Eseménydús éven van túl a Debreceni Egyetem sportklubja, amelynek csapatai rendkívül eredményes szezont zártak. Sporttörténelmi sikerekben nem volt hiány, elég csak megemlíteni a jégkorongozók Magyar Kupa-győzelmét, a női futsalosok bajnoki és kupaelsőségét, a kosarasok remek szereplését, vagy éppen a női teniszezőink bravúros eredményét az OB I-ben, amellyel kivívták, hogy a következő idényt a legmagasabb osztályban, a Szuperligában kezdjék.

Volt tehát mit megünnepelni a DEAC szezonzáró rendezvényén, amelyet szerda este rendeztek a Nagyerdei Stadionban lévő HALL-ban. A város-, az egyetem és a szakosztályvezetők mellett edzők, sportolók és a sajtó munkatársai együtt elevenítették fel az elmúlt egy évet.

Elsőként Jávor András köszöntötte a megjelenteket. A DEAC elnöke kihangsúlyozta, hogy ez az év és a pandémia helyzete megmutatta, milyen összetartó közösség a DEAC, és mennyire hatékonyan működik az egyesület.

- A huszonhat működő szakosztályban szinte mindegyik egységben csak sikerekről beszélhetünk – fogalmazott Jávor András. – Együttműködésünk a várossal és a debreceni sportegyesületekkel nemcsak szerződésekkel alátámasztott, hanem magatartásunk is tükrözi ilyen irányú pozitív hozzáállásunkat. Ez biztosít harmóniát és erőt céljaink eléréséhez, feladataink megvalósításához, és ez jól mérhető szakosztályaink eredményességében. A klub egyik legfontosabb feladata, hogy közösséget építsen, szolgálja a hallgatókat, kvázi így a város egészét is. Mindezt az egyetem szellemiségével, teljes körű együttműködésével, igazi, mindent átható amatőr lelkesedéssel, de profi szervezettséggel végezzük. Ha ez nem így lenne, szerencsére kiemelkedően stabil háttérrel, akkor nem lennénk ilyen eredményesek. Köszönet illeti a Debreceni Egyetem és a város vezetőit az együttműködésért, a DVSC és a sportiskola irányítóit, támogatóink odaadó segítségét, az ügyvezetési munka hatékonyságát, a sportolók lelkesedését, teljesítményét, klubszeretetét, és nem utolsó sorban szurkolóink biztatását – mondta a DEAC elnöke.

Debrecen polgármestere, Papp László elmondta, a város és az egyetem a sport területén is egyet jelent szövetségben, egységben Debrecen jelenéért és jövőjéért.

- A DEAC – az egyetemnek köszönhetően – olyan sport portfóliót alakított ki, amely irigylésre méltó – fogalmazott Papp László. – A Debreceni Egyetem a világ azon nagy egyetemei közé tartozik, amely hazai és nemzetközi szinten is viszi előre Debrecen város hírét, nevét. A 2021-es esztendő az egyesület szempontjából kiemelten nagy jelentőségű év volt. A DEAC fogalommá vált. Az akadémiai életben jelentős együttműködés van a város és az egyetem között, és kialakulóban van egy erős sportpiramis, amely egymásra épülve, a profi sportágak szempontjából jelent majd erős bázist Debrecenben és a régióban. Arra törekszünk az egyetemmel, hogy ez a szövetség még erősebb, dinamikusabb legyen - bizakodott Papp László.

Kósa Lajos országgyűlési képviselő elmondta, mára a DEAC lett a legfontosabb és legnagyobb egyetemi klub, amely eredményességben és nagyságban az ország hat legnagyobb sportegyesülete között van.

- És még milyen perspektívák vannak előttünk. A DEAC nem pusztán az egyetemisták sportolási lehetőségeit biztosítja, hanem az egyetemes sport asztalára is leteszi a névjegyét – folytatta Kósa Lajos.

Sáfár Sándor sportakadémiákért felelős miniszteri biztos is köszöntötte röviden a megjelenteket, és gratulált a DEAC sportolóinak a sikeres évhez.

A köszöntők után Bács Zoltán kancellár osztotta meg gondolatait az idényről.

- Nagyon büszke vagyok arra, hogy ebben a szezonban ilyen eredményeket értek el a csapatok, és remélem, a következő időszakban is tudjuk biztosítani azokat a feltételeket, amelyek mellett nyugodtan dolgozhat mindenki. Abban bízunk, hogy a DEAC nemcsak nagyságában, szakosztályaiban és igazolt sportolónak számában tartozik majd az ország legnagyobb klubjai közé, hanem elismerésben és támogatásban is, amire jelen pillanatban minden reményünk megvan – hangsúlyozta Bács Zoltán, akiről kiderült, hogy remekül tud énekelni is. A DEAC, a Debreceni Egyetem és a város jelentős eseményeiről összeállított kisfilmet láthattunk zenei aláfestéssel, ami – érthetően – nagy tetszést váltott ki.

Ezt követően a DEAC ügyvezetője, Lóczi Lászlóné Kovács Marianna bemutatta a szakosztályok elmúlt évi eredményeit, jövőre vonatkozó elképzeléseit.

Az este az DEAC Cheerleaders táncbemutatójával folytatódott. A lányok idén megnyerték a MEFOB-ot, az országos bajnokságon pedig ezüstérmet szereztek.


Következett a díjátadó ceremónia. Egy ilyen sikeres szezont követően a döntéshozók nem voltak könnyű helyzetben, amikor kiválasztották a kategória legjobbjait. Íme, a díjazottak:

Az év edzője: Üveges Katalin (női futsal)

Az év játékosa: Pethő Ákos (kézilabda)

Az év szakosztálya: jégkorong

Az év meglepetéscsapata: kosárlabda

Az év fiatal tehetsége: Kiss Imre (röplabda)

A legnépszerűbb szakosztály: labdarúgás

Az év csapata: női futsal

Az év feltörekvő sportága: női tenisz

A következő szezonban a DEAC-család garantáltan legnépszerűbb tagja lesz az egyesület első kabalafigurája, a fehér mókus, akit a rendezvényen mutattak be. Őt hamarosan három társa követi, és a DEAC-hoz hűen D, E, A és C betűvel kezdődő nevet kapnak majd.

A tartalmas program közös vacsorával zárult.

Kétségtelen, hogy a DEAC pályája felfelé ível. Huszonhat szakosztály, nyolc élvonalbeli csapat és több válogatott játékos öregbíti az egyesület hírnevét. A DEAC számára kiemelten fontos a város, az egyetemi identitás és az intézmény népszerűsítése. A játékosok az élsport mellett a tanulmányaikat is végezhetik, a csapatainkban sokan vannak, akik a Debreceni Egyetem hallgatói, ők tutor- és mentorrendszerben segítséget is kapnak a tanulmányaik végzéséhez.

A DEAC az utánpótlásra is nagy hangsúlyt fektet. Labdarúgásban a szakosztály kiemelt alközpont lett, míg kézilabdában és röplabdában a korosztályos csapataink a legmagasabb osztályban szerepelnek. A gyerekek, fiatalok abban a szemléletben nevelkednek, hogy a sport mellett a tanulás is kivitelezhető. Tudják, számukra is nyitva az út, hogy a Debreceni Egyetemen folytassák tanulmányaikat.

A DEAC 2020-2021-es szezonja tehát lezárult. Az egyesület fejlődése töretlen, és nagy esély van rá, hogy egy év múlva újabb sikeres évről számoljunk be.

NyD