Az Ipar Napja: élményalapú oktatás a Műszaki Karon

A XXI. századhoz igazodva újszerű, élményalapú oktatás bevezetésére törekszik a Debreceni Egyetem Műszaki Kara – hangzott el a felsőoktatási intézmény, a debreceni önkormányzat, valamint a Debreceni Akadémiai Bizottság Műszaki Szakbizottságának közös szervezésében szerdán tartott Az Ipar Napja Debrecenben című konferencián, a Nagyerdei Stadionban. A programhoz kapcsolódó szakkiállításon 30 iparvállalat mutatkozott be.

Husi Géza, a Debreceni Egyetem Műszaki Karának (DE MK) dékánja elmondta: az Ótemető utcai campusuk Virág utcai részén a tervek szerint májusra elkészül az új, csaknem háromezer négyzetméteres épületszárny, ahol elsősorban a járműipari képzések találnak majd új otthonra. Reményeik szerint a Vezér utcán idén átadják a Járműipari Kutatócentrumot, ahol négy oktatótermet és négy a legkorszerűbb eszközökkel felszerelt műhelyet alakítanak ki. A létesítményt a Debrecenben jelen lévő autóipari vállatokkal közösen akarják használni. Ezek között lehet majd a BMW, a DKV, illetve a Daimler is, amelynek partnere a cívisvárosban autóbuszokat és kishaszonjárműveket gyárt – tette hozzá.

– A Debreceni Egyetem Műszaki Kara mind az oktatásban, mind a kutatásban a régióban központi szerepet kíván betölteni. Gyakorlatorientált és élményalapú képzéseket szeretnénk megvalósítani. Nem hiszek abban, hogy a mostani felgyorsult világban például a mesterséges intelligenciát múlt századi módszerekkel, kizárólag tantermi előadások keretében kellene a hallgatókkal megismertetni. Az oktatási és a kutatási kompetenciákra kell fókuszálni – fogalmazott Husi Géza.

A kari vezető hangsúlyozta, hogy egyre többet foglalkoznak kutatással, bevételeik nagyrésze manapság már ebből a tevékenységből származik.


Papp László, Debrecen polgármestere előadásában arról beszélt, hogy az elmúlt években dinamikus iparfejlesztés zajlott a városban, mely nyomán lassanként meghatározóvá válik a járműgyártás, az elektronika és a szolgáltatás. Miközben megtízszerezték az iparterületek nagyságát, az önkormányzat iparűzési adóbevétele az elmúlt évtizedben a három és félszeresére, 34 és fél milliárd forintra nőtt.

– A debreceni gazdaság ma már a lehető legmagasabb színvonalú képzési folyamatokat igényli, amelyre a Debreceni Egyetem abszolút alkalmas – jelentette ki.

Papp László kiemelte, hogy a jövőben a nagy iparvállalatok idecsábítása helyett, inkább a helyi kis- és középvállalkozások fejlődését szeretnék segíteni.

Mankovits Tamás, a DE MK Gépészmérnöki Tanszékének vezetője arról beszélt, hogy alapszakon épületgépészeti, anyagtechnológiai, járműipari folyamattervező, géptervező, illetve üzemeltető, karbantartó specializációkat kínálnak, míg mesterszakon termeléstámogató képzés várja az érdeklődőket. Szakirányú továbbképzések keretében polimertechnológiai, gépészeti szimulációs, műszaki diagnosztikai, szerkezet integritás és roncsolás mentes vizsgáló, valamint atomerőmű üzemeltetési szakmérnök szakembereket képeznek. Nagyváradon magyar nyelvű kihelyezett gépészmérnök alapképzést folytatnak 2020-tól, ahol az első csapat idén végzett – sorolta.

- A Debreceni Egyetem gépészmérnök alapképzése a legkorszerűbb ismereteket nyújtja. A Műszaki Kar hallgatóinak csaknem 30 százaléka gépészmérnök szakon tanul. Decemberben 129-en tettek nálunk sikeres államvizsgát, és az utánpótlás is biztosított, 212-en jelentkeztek Magyarországról most hozzánk – büszkélkedett a tanszékvezető.

Mankovits Tamás rámutatott, hogy jelenleg 26 cég partnerük a duális képzésben és 35-en tanulnak ebben a formában. További 40 cég vesz részt a gépészmérnöki képzésben.

Arról is beszámolt, hogy még idén labort hoz létre a képzés támogatására az MK Gépészmérnöki Tanszékén a Schaeffler, a Krones és a Power Belt.

Az Ipar Napja Debrecenben konferenciához kapcsolódva a Nagyerdei Stadion Halljában műszaki szakkiállítást tartottak, ahol több mint 30 iparvállalat egyebek mellett számos technikai érdekességet, újdonságot, képzési és munkalehetőséget kínált a zömében pályaválasztás előtt középiskolásokból és egyetemi hallgatókból álló közönségnek.

 
Sajtóközpont - OCs