Az innováció mint hívószó

A technológiatranszfer irodák működtetése hosszútávú befektetés, nem feltétlenül monetáris célok vezérlik, hanem a társadalmi érdekek – hangzott el a Debreceni Egyetem, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal és az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórum közös rendezvényén.

- A Debreceni Egyetemen az innováció hívószó, vezérfonal.  Az intézmény célja, hogy a kutatók ne elefántcsont-toronyban bezárva végezzék munkájukat, hanem olyan hasznosítható tudást állítsanak elő, amellyel gazdagítják az egyetemet és Magyarországot – hangsúlyozta Tőzsér József, a Debreceni Egyetem egészségipari innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese kedden a Nagyerdei Stadionban tartott rendezvény megnyitóján.

- Ehhez elengedhetetlenül szükséges, hogy innovációs láncok épüljenek ki és olyan tudományos környezet alakítsunk ki, amelyek kiterjesztésén, a szereplők tapasztalatcseréjén egy ilyen konferencián közösen dolgozhatunk – tette hozzá Tőzsér József.

Az évek alatt felhalmozott szakmai és gyakorlati tapasztalatok megosztása és a hazai egyetemi tudástranszfer közösség bővítése volt a fő célja a tapasztalatcsere fórumnak. A 2020. KFI fejlesztési lehetőségei és irányai című előadásában Sebők Katalin, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFIH) elnökhelyettese a nemzetközi és hazai tapasztalatokról beszélt.

- Az egyetemeken létrehozott technológiatranszfer irodák fő célja az eredményorientált egyéni és egyetemes innovációs kutató munka támogatása, ösztönzése. Hazánkban folyamatosan nő az innovációra fordított bruttó hazai össztermék mértéke és az erre irányuló befektetések nagysága is. A KKV szektor innovátori szerepét azonban tovább kell erősíteni. Ezért is fontos a technológiatranszfer irodák közvetítő, kapcsolatteremtő feladata. A nemzetközi példák tanulsága szerint az óvatos kutatási szakaszok után a mesterséges intelligencia berobbant a befektetések piacára és egyre népszerűbb.  
 
- A Debreceni Egyetem úttörő szerepet tölt be a hazai technológiatranszfer programok kidolgozásában és a magyar egyetemek közül elsőként indított proof-of-concept programot az intézményben keletkező kutatási eredmények hasznosításának támogatására. Az ilyen programok jó gyakorlatként szolgálhatnak más egyetemek számára is - mondta el a hirek.unideb.hu kérdésére Bene Tamás, az egyetemi Kutatáshasznosítási és Technológiatranszfer Központ vezetője.

A Debreceni Egyetem és az NKFIH az Egyetemi Technológia- és Tudástranszfer Fórummal szoros együttműködésben rendezte meg a technológia- és tudástranszfer irodák alapításáról és működtetéséről szóló rendezvényét.

- Ez az első állomása annak a rendezvénysorozatnak, amelynek során a technológiatranszfer szakmában szeniornak számító egyetemek megosztják több éves tapasztalataikat. A jelenleg is futó „Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma” pályázatok keretében, az egyetemek és az NKFIH együttműködése révén egy közös online piacteret is kialakítunk, ahol egy helyen jelenhetnek meg az egyetemek kutatás-fejlesztési és innovációs szolgáltatásai – jelentette ki Bene Tamás.


A központvezető „Az egyetemi TTO-k szerepe az innovációs ökoszisztémában” című előadásában elárulta: a sikeres technológiatranszfer tevékenység titka a versenyképes kutatási eredmények, amelyek üzletileg is vonzóak a piac számára, valamint a magas kockázattűrő képesség és befektetési kedv a vállalkozások részéről.

- A TT irodák alapvető feladata, hogy támogassák az egyetemi kutatókat a kutatási eredményeik hasznosításában: olyan csatornát képezzenek a kutatók és a befektetők között, hogy a közfinanszírozásból megvalósult kutatás ténylegesen a társadalom hasznára váljon innovatív termékek és szolgáltatások formájában. A tudástranszfer irodák működését nem elsősorban a monetáris célok vezérlik, hanem a közjó: ez egy hosszútávú befektetés, mely hozzájárul az egyetemek harmadik missziós tevékenységéhez – sorolta Bene Tamás.  

Sajtóiroda - ÉE