Állásbörze: segítség a karrierépítéshez

Állás- és szakmai gyakorlati lehetőségekkel várják a hallgatókat a kiállító cégek a Debreceni Egyetem tavaszi állásbörzéjén. Az érdeklődők próba-állásinterjúkon is részt vehetnek és az önéletrajzuk megírásához is segítséget kaphatnak.

76 cég állított standot a szerdai Állásbörzén és Karriernapon a Főépület kiállítóterében.  Az évente kétszer, tavasszal és ősszel megrendezett program több mint 20 éves. A rendezvény célja, hogy segítse a hallgatókat a tudatos karrierépítésben.

- Az állásbörze kiváló lehetőség a hallgatók, mint a jövő legmagasabban képzett szakembergárdája és a vállalati szféra közötti kapcsolatteremtésre. A rendezvénnyel segíteni szeretnénk a diákoknak, hogy megtalálják a számukra legjobb munkahelyet - hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes az állásbörze megnyitóján.

Kis- és középvállalatok, illetve multinacionális cégek is jelen vannak a rendezvényen.  A standoknál a hallgatók tájékozódhatnak az aktuális állás- és vállalati ösztöndíj-lehetőségekről, szakmai gyakorlatokról.

- Azokat a hallgatókat is várjuk, akik szakmai gyakorlati helyek, külföldi ösztöndíjak iránt érdeklődnek, vagy azt szeretnék tudni, hogyan kell egy jó önéletrajzot, egy jó motivációs levelet megírni, hogyan kell úgy viselkedni az állásinterjún, hogy felvegyenek az adott céghez - mondta Molnár Dániel, a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.


A hallgatók magyar és idegen nyelvű próba-állásinterjúkon, próbanyelvvizsgákon, grafológiai és a rajzos pszichológiai tanácsadáson is részt vehetnek és segítséget kaphatnak a nyelvtudásuk fejlesztéséhez. Megtudhatják például, hogyan vállalhatnak külföldi önkéntes munkát és azt is, milyen nyelvtanfolyamokat kínál az egyetem.