Agrártudomány és gyakorlat egy helyen

A Debreceni Egyetem élelmiszerkutatásai, új, saját nemesítésű növényfajtái illetve középiskolai- és felnőttképzése is szerepet kap az idei Farmer Expon, amelynek 27. alkalommal ad otthont az intézmény Böszörményi úti campusa.

- A Debreceni Egyetem szempontjából azért különleges a Farmer Expo, mert az intézmény három stratégiai ágazata közül az egyik a mezőgazdaság és élelmiszeripar. Ezt mi multidiszciplináris agrártudományként definiáljunk, hiszen ma már nagyon fejlett kémia-analitikai, biológiai és újabban kémiai vizsgálatokat végzünk, melyekkel igyekszünk megfelelni a világ versenyképességi kihívásainak. Már nemcsak tápanyagértékük és élettani előnyük, hanem kifejezetten orvosi előnyük miatt gyártott élelmiszerekkel is foglalkozunk. Ezeknek az ismereteknek a birtokában másként, sokkal hatékonyabban tudnak tárgyalni egymással a kiállítók, az egyetemi oktatók és a diákok ezen az expon – hangsúlyozta Szilvássy Zoltán rektor csütörtökön, a 28. Farmer Expo megnyitóján.

Az augusztus 18-ig tartó rendezvény fő témája a vízgazdálkodás és az ehhez kapcsolódó tudástranszfer fontossága, de előadásában az élelmiszerkutatások szerepére is felhívta a gazdák figyelmét Nagy István agrárminiszter. 

- A tegnap módszereivel nem lehet eredményesen megküzdeni a ma kihívásaival. Az előttünk álló legfontosabb kérdéskör az, hogy a tudományt mennyire tudjuk a magunk javára felhasználni. Mennyire tudjuk a tudományos kutatási eredményeket, gyakorlati eredményekké formálni, hogy az előttünk álló kihívásoknak meg tudjunk felelni. Meg kell találnunk azokat a megoldásokat, hogyan fogunk új termékeket fejleszteni. Ebben kiváló a Debreceni Egyetem, hiszen itt nagyon komoly élelmiszerkutatás zajlik – emelte ki az agrárminiszter.

A tudományos eredmények gyakorlati hasznosulását az egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara is kiemelt feladatának tartja.

- Karunkon 150 év alatt gyűlt össze annyi tudás és tapasztalat, amelyre építve megpróbálunk a lehető legmagasabb szinten tanítani, oktatni, a tudományt művelni. A tudományos ismeretekre építve harcolunk a napjainkban széles körben elterjedt téveszmék ellen, és nem utolsósorban az önök segítségével, az itt jelenlévő kiállítókkal újabb szakmai kapcsolatokat kötve magunk is igyekszünk tanulni. Megpróbáljuk önöket bevonni a gyakorlati ismeretek révén az oktatásba, és minél szélesebb körben megosztani azt a tudást, azokat az innovációs eredményeket, amelyek karunkon felhalmozódtak, és amelyeket folyamatosan gyarapítunk - fogalmazott Bánáti Diána dékán.

A Debreceni Egyetem tudományos eredményeinek egy részével az érdeklődők testközelből is megismerkedhetnek a DE Agrár Kutatóintézetek és Tangazdaság standjánál.

- Fontosnak tartjuk a sajátos fajtaportfóliónk bemutatását és a termelői közeggel való kapcsolatépítést, ezért idén a korábbiak mellett az új fajtáinkat is elhoztuk. Így az Európában elsőként nemesített és regisztrált őszi lencsefajtáinkat, de helyet kap még a kalászosaink közül a rozs, valamint a tritikálé, a csillagfürt és a pohánka is – tájékoztatott Zsombik László, a DE AKIT Nyíregyházi Kutatóintézetének igazgatója.

A kezdetek óta állandó résztvevője az exponak a Debreceni Egyetem Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiuma is. Míg a diákok az állatbemutatókon segédkeznek, addig a tanárok az iskola képzéseit népszerűsítik egy standon.

- Úgy látjuk, hogy az agrárium modernizálása megköveteli, hogy nemcsak a rendszeres nappali oktatásban, hanem a felnőttképzésben is lépjünk, ugyanis itt tudunk leggyorsabban reagálni a munkaerőpiaci igényekre. Az egyetemmel és a különböző szakmai kamarákkal összefogva olyan szakirányú képzéseket indítunk, amelyekre az elmúlt években nem volt lehetőség – részletezte Filep Miklós intézményvezető.

A 28. Farmer Expo-n 300 kiállító várja a látogatókat négy napon át 17 ezer négyzetméteren.

Sajtóiroda-TB