Új iskolafogászati rendelőt adtak át

A Szent József Gimnázium Szent Anna utcai épületében alakították ki az új rendelőt. A költségeket a Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye és a DE KK Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) fedezte. A pénteken átadott rendelőben több mint 1600 gyereket látnak el.

A létesítményt Széles Diána, Debrecen alpolgármestere, Papp Csaba, a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetének (DAEFI) igazgatója és Palánki Ferenc, az egyházmegye megyéspüspöke avatta fel szeptember 25-én.

Az alpolgármester a pénteki ünnepélyes átadáson hangsúlyozta: a gyermekek nagyon jó kezekben vannak az egyházi oktatási intézményekben, melyekben nem csak oktatás, de valódi nevelés is zajlik.

- Debrecen önkormányzata számára nagyon fontos, hogy a városban egyre jelentősebb szerepű egyházi intézményfenntartókkal olyan kapcsolatot ápoljon, melynek keretében minél több együttműködés alakítható ki. Ezek sorába tartozik ennek az iskolafogászati rendelőnek az átadása is – mondta Széles Diána.

Az új rendelőt az egyházmegye és az egészségügyi szolgáltató 4-4 millió forintos forrásából alakították ki. A rendelőben egy iskolafogász és egy asszisztens dolgozik. A személyi feltételeket és a fogyóeszközöket a DAEFI biztosítja. 

- Az iskolafogászati ellátás keretében a megelőzés mellett a legfontosabb a helyszínen elvégezhető korrekciós beavatkozás, hisz nem elég tudni, hogy baj van, azt meg is kell oldani. Erre pedig a rendelkezésre álló személyi és tárgyi feltételeknek köszönhetően tökéletesen alkalmas a most átadott rendelő – hangsúlyozta Papp Csaba intézetvezető.

Az új iskolafogászati körzetben a Szent Anna utcán lévő két katolikus oktatási intézménybe, a Szent József Általános Iskola, Gimnázium, Technikum és Kollégiumba, illetve a Svetits Katolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégiumba járó több mint 1600 gyerek szűrővizsgálatát, ellátását biztosítják. 

- A minél teljesebb körű nevelésen, oktatáson kívül most egy újabb szegmenssel bővül a gondoskodás – emelte ki Palánki Ferenc megyéspüspök.

A Szent Anna utca 17. alatt kialakított a tizenegyedik iskolafogászati rendelő a városban, ahol a szűrővizsgálatot követően a szükséges fogászati beavatkozásokat is elvégzik.


Debrecenben az iskola-egészségügyi feladatok ellátásáról a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézet (DAEFI) gondoskodik. Ezek az iskolaorvosi, iskolavédőnői, az iskolafogorvosi feladatellátást foglalják magukban. Debrecenben összesen 17 iskolaorvosi, 31 iskolavédőnői és 28 iskolafogászati körzetben zajlik az óvodáskortól a középiskola befejezéséig a nevelési-oktatási intézménybe járó gyerekek iskola-egészségügyi ellátása, amely összesen 38 ezer gyereket érint.

Sajtóiroda - CzA
Fotó: Miskolczi János