Tanulni egy életen át

Idén a Debreceni Egyetem ad otthont április 19-20. között a MELLearN – Felsőoktatási Hálózat az Életen Át Tartó Tanulásért Egyesület éves vándorkonferenciájának.

„A felsőoktatási lifelong learning társadalmi és gazdasági haszna: kutatás – fejlesztés – innováció” című tanácskozásra csaknem 100 résztvevő érkezett az ország egyetemeiről, hogy hat szekcióban vitassák meg többek között a karrierfejlesztés, a virtuális oktatás, a közösségi tanulás, valamint a technológiai innovációk legfrissebb kérdéseit, eredményeit.

- A rendezvényen plenáris és szekcióelőadások, valamint prezentációk keretében nemzetközileg is elismert kutatók, szakértők elemzik a felsőoktatási környezetben zajló egyéni, közösségi és szervezeti tanulás folyamatait, tényezőit, különös tekintettel ezek tartalmi, módszertani feltételeire és gyakorlatára – mondta az unideb.hu portálnak a szervezők képviseletében Erdei Gábor, a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet Művelődéstudományi és Humán Tanulmányok Tanszékének adjunktusa.

A házigazda Debreceni Egyetem nevében Bartha Elek oktatási rektorhelyettes köszöntötte a tanácskozás résztvevőit, kiemelve, hogy a mostani találkozó már a 14. alkalom, ami mutatja az egyesület munkájának hatékonyságát.

- Akár úgy is lehetne fogalmazni, hogy „hazajött” Debrecenbe a konferencia, hiszen az első alkalommal 2002-ben is a cívisváros egyeteme biztosította a program helyszínét. Az rendezvény mára nemzetközi színvonalúvá fejlődött – emelte ki a rektorhelyettes a Főépület Aulájában rendezett megnyitón.

Bartha Elek hangsúlyozta: a konferencia vezértémája egyben a Debreceni Egyetem jövőképét is előrevetíti, hiszen a hagyományos képzés mellett egyre erőteljesebb szerepet kap az élethosszig tartó tanulás kérdése, aminek aktualitását a munkaerőpiac elvárásainak változása adja időről időre, és minderre pedig az egyetemi képzések terén is reagálni kell.

A rendezvény a megnyitót követően plenáris előadásokkal folytatódott, majd pénteken a MELLearN éves közgyűlésével zárul, amelyen várhatóan a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettesét, Bartha Eleket bízza meg a testület, hogy a következő évben elnökként irányítsa az egyesület munkáját.

Sajtóiroda - BZs