Online folytatódik a Szenior Egyetem

A legnagyobb videómegosztó portálon kísérheti figyelemmel a közönség a Debreceni Egyetem élethosszig tartó tanulást támogató képzési programja, a Szenior Egyetem tavaszi előadásait. Az első, a Horthy-korszak nagyvárosi bűnözését és bűnügyi újságírását bemutató rész már megtekinthető.

A szigorúbb járványügyi szabályozás miatt nem a megszokott formában, hanem az online térben tér vissza a Debreceni Egyetem speciális képzési programja, a Szenior Egyetem.

- Mivel a jelenlegi szabályok nem teszik lehetővé, hogy a közönség személyesen részt vegyen az előadásokon, ezért úgy döntöttünk, hogy az online térbe költöztetjük a rendezvényünket. Már a korábbi szemeszterek során érzékeltük, hogy az idősebb korosztály érdeklődik a technológiai újdonságok iránt, ezért mertük vállalni, hogy a legnagyobb videómegosztó portálon tesszük közzé az előadásokat – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Pósán László egyetemi tanár.

A Szenior Egyetem szakmai vezetője hozzátette: fontos, hogy ebben az időszakban is – amikor nincs lehetőség a közösségi alkalmak megszervezésére – mindenki számára elérhetővé tegyék az egyetemen felhalmozott tudást.

A Szenior Egyetem 2020/2021. tavaszi félévi programjában három előadás szerepel. A nagyvárosi bűnözés és a bűnügyi újságíró a Horthy-kori Budapesten címmel Kerepeszki Róbert habil. egyetemi docens kezdi a sorozatot. A Történelmi Intézet igazgatóhelyettesének fő kutatási területe a Horthy-korszak története, társadalma. Kötetei jelentek meg a Vitézi Rendről, a Turul Szövetségről, de foglalkozott az egyetem történetével is.

Németh Norbert egyetemi tanár, az Általános Orvostudományi Kar dékánhelyettese "A Vér tudja ő útjait...” címmel a véráramlástan rejtelmeiről beszél majd.  A professzor a kísérleti sebészet és a sebészeti műtéttan területén dolgozik, kutatóorvosként fő területe a véráramlástan, emellett azonban okleveles közgazdász és zeneszerző is. Zeneműveit rendszeresen játsszák Ausztráliától Ukrajnán át szerte a világban.

A rendszeres testedzés hatása az agyra – az edzett agy címmel Balogh László habil. egyetemi docens előadását láthatják majd az érdeklődők. A DE Sporttudományi Intézet igazgatója – aki több sportágban rendelkezik edzői képesítéssel is – doktori fokozatát sportcsapatok szervezetpszichológiájának vizsgálatával szerezte. Szakmai pályája során több egyetemen és számos sportegyesületnél töltött be oktatói, vezetői pozíciót. Tudományos érdeklődése kiterjed a sportdiagnosztika, sportkultúra, sportpedagógia területére.

Az első, A nagyvárosi bűnözés és a bűnügyi újságíró a Horthy-kori Budapesten című előadás már elérhető a Debreceni Egyetem YouTube-oldalán.

A Szenior Egyetem „A Debreceni Egyetem fejlesztése a felsőfokú oktatás minőségének és hozzáférhetőségének együttes javítása érdekében” című, EFOP-3.4.3-16-2016-00021 azonosítószámú projekt keretében valósul meg.

Sajtóiroda - TPL