DExpo – mindenben telitalálat!

Színes forgataggá, valódi expóvá változott a Debreceni Egyetem Főépülete, amelynek homlokzatán hatalmas molinó hirdeti: két napig minden a középiskolásokról szól az intézményben.

 Szerda reggel az önkéntesek már gyülekeztek, a karok, a kiállítók pedig a standokat rendezték, majd a vendégek, a Debreceni Egyetem iránt érdeklődő középiskolások is hamarosan megérkeztek.


A hivatalos tájékoztatóra érkező leendő hallgatókat a népszerű rádiós, Tom Taylor köszöntötte a zsúfolásig telt Aulában, ahol bemutatkozott az egyetem kabalafigurája, eDE a mókus is.
Bevezetésképpen a Multimédia Kompetencia Központ hangulatos, az egykor itt tanuló, ma már sikeres fiatalokat bemutató videóját láthatta a közönség, majd Bartha Elek oktatási rektorhelyettes tartott ismertetőt.

29 ezer hallgató, 105 országból 4321 külföldi diák, 13 képzési terület, 14 kar, 23 doktori iskola, 200 tudományos műhely, 4800 kollégiumi férőhely – ha számokban mérjük, ez a Debreceni Egyetem.

- Valójában az ország legszélesebb képzési kínálatát nyújtó intézménye, amely a hazai és nemzetközi rangsorokban is rendre az élen szerepel. Mindez az oktatás két fő alkotóelemének köszönhető, a hallgatóknak, és a minőségi képzést nyújtó egyetemi tanároknak – fogalmazott Bartha Elek.

A megnyitót követően valamennyi kar bemutatkozó előadáson ismertette képzési portfólióját, a standokon pedig minden gyakorlati kérdésre választ kaphattak az érdeklődők, akiket még honlap is vár beiskolázási programjára a Debreceni Egyetem.

Sajtóiroda - BZs