Príma díjasaink

Szilvássy Zoltán rektor tudomány, Senánszky Petra többszörös Világ- és Európa-bajnok uszonyosúszó, biológia szakos hallgató pedig sport kategóriában kapott Hajdú-Bihar Megyei Területi Príma Díjat.

Tizedik alkalommal díjazta a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének megyei szervezete Hajdú-Bihar megye kiválóságait. Megyei Príma díjat az kaphat, aki kiemelkedő eredményével, tevékenységével öregbíti, tovább viszi Debrecen és a megye hírét. A 12 tagú kuratórium – melynek tagjai intézményvezetők, vállalkozók és a VOSZ megyei elnöksége – idén úgy döntött, hogy magyar színház és filmművészet, magyar tudomány, magyar sport és magyar köznevelés kategóriákban választ díjazottakat. Az elismeréseket szombat este a Kölcsey Központban megrendezett gálaesten adták át.

Magyar Tudomány kategóriában Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora vehette át a díjat. Szilvássy Zoltán Szegeden diplomázott belgyógyász-farmakológusként. 17 éve dolgozik a Debreceni Egyetemen. Végigjárta a hivatali ranglétrát: tanszékvezető, dékánhelyettes, majd két cikluson keresztül stratégiai rektorhelyettes volt. 2013 nyara óta az intézmény rektora. Nevéhez fűződik a szájon át szedhető inzulin, valamint egyes speciális gyógytápszerek szabadalma. Évekig dolgozott a Richter Kutatási Tanácsában, jelenleg a Gyógyszeripari Klaszter elnöke.

Fotó: Hajdú-bihari Napló - Derencsényi István

A díjátadón mondott köszöntőjében a rektor felidézte: 20 éve érkezett Debrecenbe, s mára teljesen befogadta a város.

- Életem első negyven évét Debrecentől messze töltöttem, de utolsó húszat itt. Ennek a húsznak a tükrében az a negyven mintha nem is számítana. Amíg az ember kívülről Debrecenbe ér, addig egy félelmetes bevehetetlen erődítménynek tűnik. Ha viszont bevették, elfogadták, együtt tud dolgozni a debreceniekkel, így később debrecenibbé válik a debreceninél, akkor már nem adná oda ezt semmiért – fogalmazott Szilvássy Zoltán.
 


Magyar sport kategóriában Senánszky Petra, többszörös Világ- és Európa-bajnok uszonyosúszót, a Debreceni Egyetem biológia szakos hallgatóját is díjazták. A 22 éves tehetség minden idők legeredményesebb magyar uszonyos úszónője. Kilencszeres felnőtt világbajnok, háromszoros felnőtt Európa-bajnok, kétszeres junior világ- és Európa-bajnok, az 50, 100 és 200 méteres uszonyos gyorsúszás felnőtt világcsúcstartója. 41-szeres felnőtt országos bajnok.

Fotók: Hajdú-bihari Napló - Derencsényi István

Sajtóiroda