Ponthúzó buli a Campuson

A Pont Ott Party keretében együtt izgulhatnak, ünnepelhetnek a debreceni Campus Fesztiválon szórakozó felvételizők, amikor csütörtök este kiderül, hogy melyik felsőoktatási intézménybe vették fel őket. A Debreceni Egyetem felvételi ponthatárait is meg lehet majd ismerni.

Idén is lehetőségük lesz a fiataloknak az ország több nagyvárosában közösen szorítani azért, hogy felvegyék őket valamelyik hazai felsőoktatási intézménybe. Debrecenben a Campus Fesztiválon, a Debreceni Egyetem Egyetem Tér programhelyszínén egy nagy kivetítőn lehet majd nyomon követni a felvételi ponthatárok alakulását július 22-én, csütörtökön a 20 órakor kezdődő Pont Ott Party keretében.

Mivel a Debreceni Egyetem pontszámai is itt fognak kiderülni, Bartha Elek, a Debreceni Egyetem oktatási rektorhelyettese és Csont István, a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke köszönti a résztvevőket és gratulál elsőként a gólyáknak.

Akiknek sikerül a felvételi a Debreceni Egyetemre, az értesítő sms bemutatását követően koronát kapnak a szervezőktől, majd a helyszínen egy nagy bulival ünnepelhetnek.


Sajtóiroda - OCs