Megújuló köznevelési intézmények

Javában zajlanak a felújítási és korszerűsítési munkák a Debreceni Egyetem köznevelési intézményeiben. A járványhelyzet miatt kiürült iskolákban és óvodákban hamarabb kezdődött meg a felkészülés a következő tanévre.

A DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumában egy hároméves fejlesztés utolsó üteme indult el a kényszerű szünet alatt. A kollégium épületének tetőtérbeépítéséhez már március közepén hozzá láttak a szakemberek.

- A kollégium energetikai fejlesztése és a belső terek felújítása után most a tetőtérben új hálótermeket alakítunk ki. A következő tanévtől így már 155 diák számára tudunk ellátást biztosítani. Az eddigi 6 fős hálókban ezután négyen laknak majd. A szeptemberre befejeződő fejlesztés után a XXI. század elvárásainak is megfelelő kollégiumba várjuk hallgatóinkat. A tetőtér-beépítés 195 millió forintos költségét a Debreceni Egyetem saját költségvetéséből finanszírozza – tájékoztatta az hirek.unideb.hu-t Filep Miklós, a DE Balásházy János Gyakorló Középiskolája és Kollégiumának igazgatója.

A következő tanévre megújul a pallagi iskola testnevelő terme, valamint a gépudvar is. A korszerűsítés mintegy 3 millió forintos költségét az intézmény felújítási kerete biztosítja.

Hamarabb kezdődtek meg a nyári karbantartási és javítási munkálatok a DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolájában is.

- A Kossuth utcai intézményben informatikai eszközök cseréje mellett több tanterem is teljesen megújul, és új borítást kap a tornaterem padlója. A Csengő utcai iskolában is korszerűsítik a tornatermet. A helyiség szellőztetését az ablakszárnyak motoros működtetésével oldják meg. A „T”, a „D” és a „H” épületekben javítják az ablakokat és ajtókat, valamint az alagsorban munkaállomásokat alakítanak ki. Az Arany János téri épületben az északi szárny mosdóinak és a déli szárny fűtésrendszerének korszerűsítésével egy már néhány éve tartó épülettechnikai felújítás fejeződik be, mely során a mosdók többségét felújították és az épület teljes fűtésrendszere is megújult – sorolta Futóné Monori Edit.

A DE Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskola igazgatója kiemelte: a már megkezdődett munkák nem akadályozzák az iskolai ügyelet ellátását. A szülők kéréseknek megfelelően a tanuló elhelyezése megoldott a három feladatellátási helyen.

A Debreceni Egyetem idén mintegy 231 millió forintot költ a Kossuth Gyakorló nyári karbantartási és felújítási munkákáira.

Az egyetem két óvodájában már befejeződtek a munkálatok. Megújult környezetben várják vissza a kicsiket a hosszú kényszerszünet után. A debreceni intézményben a leendő kiscsoportosok szobáit, a mosdókat és a dajkák öltözőit újították fel. A DE hajdúböszörményi óvodájában pályázati forrásból kezdtek neki az udvar átalakításnak.

- A gyerekek már birtokba is vették a kizöldült udvart. A talajrendezés, füvesítés, bokrok és fák ültetése után kicseréltük a biztonsági gumi felületeket, magaságyásokat alakítottunk ki, és megújultak a kerti játszóházak is – mondta Balogh Beáta, a DE Gyakorló Óvoda vezetője.

Az intézmény kerítésének cseréje az egyetem központi költségvetésének finanszírozásával valósult meg.  Három csoport szobát újítottak fel, foglalkoztató sarkot alakítottak ki az ADHD-s gyerekeknek, továbbá modernizálták a konyhát is.

A Debreceni Egyetem Bölcsődéjének korszerűsítése csak július végén kezdődhet meg. A járványügyi veszélyhelyzet alatt az intézmény végig működött, ügyeleti rendben.

- A tisztasági festésen túl, idén megújulnak a csoportszobákhoz tartozó mosdók és zuhanyzók is. Az átalakításokkal sokkal könnyebbé válik a legkisebb gyermekek mosdatása, fürdetése. Terveink szerint a korszerűsítési és karbantartási munkák a rendelkezésre álló két hét alatt, augusztus 6-ra befejeződnek – mondta Szarvas Éva bölcsődevezető.

A tanév kezdésre a Debreceni Egyetem valamennyi köznevelési intézményben végeznek a tervezett korszerűsítésekkel és a gyerekek megújult környezetbe térhetnek vissza az iskola falai közé.

Sajtóiroda - ÉE