Betegellátás: első a biztonság

Fokozatosan, a biztonságot szem előtt tartva kell a teljes működés irányába elmozdítani a betegellátást – mondta a Debreceni Egyetem Klinikai Központ elnöke a Debrecen Televízióban. Berényi Ervin ugyanakkor hozzátette: a járványnak nincs vége, az egészségügynek fel kell készülni az újabb hullámra.

- Az még messze van, hogy visszaáll az eredeti rend a betegellátásban, sokan várnak arra, hogy találkozhassanak az orvosukkal. Azt azonban le kell szögezni, hogy a legsúlyosabb kórképek esetében semmiféle változás nem volt, például a daganatos és az immunhiányos betegek ellátása ugyanúgy történt, mint járvány előtt. Ugyanakkor sok halasztható beavatkozást ütemeztek át. Most az a feladatunk, hogy utolérjük magunkat, épp ezért mind a járó-, mind a fekvőbeteg-ellátást el kell mozdítani a teljes működés irányába, de ez nem megy egyik napról a másikra, nagyon fontos a szakaszolás – hangsúlyozta Berényi Ervin az Esti Közelkép szerdai adásában.

A járóbeteg-ellátás elindult, de a betegek csak telefonos bejelentkezés után mehetnek a szakrendelésekre, ahol egy óra alatt csak 4 beteget látnak el. Berényi Ervin kiemelte: figyelni kell arra, hogy nem alakuljon ki tumultus a betegváróban. A cél, hogy rögtön hívják be a beteget, ne kelljen várakozni.

- Elfogadhatatlan, hogy az egészségügyben ne legyen olyan előjegyzési rendszer, mint mondjuk a kormányablakoknál. Ha valaki elmegy egy egészségügyi szolgáltatóhoz, tudja, mikor kerül be, ne kelljen 3-4 órát várakozni. Mindenhol kötelező lesz bevezetni az elektronikus előjegyzést, ahol eddig nem volt – jelentette ki az elnök.

Nagy segítséget jelenthet az, hogy a Kenézy Gyula Egyetemi Kórházban elindult a Virtuális Ambulancia. A szolgáltatás lényege, hogy egy képzett szakember fogadja a beteg hívását, válaszol a kérdéseire, és időpontot ad egy orvosi telefonos konzultációra. Csak ezután dől el, hogy elegendő-e ez a megbeszélés, az e-recept felírása, vagy szükséges a személyes találkozó, a szakambulancia felkeresése.

- A Virtuális Ambulancia amellett, hogy a beteget kézen fogva elvezeti az orvoshoz, az adott ambulanciára ad neki időpontot, bizonyos információkat ad, anélkül, hogy be kellene fáradni az egészségügyi szolgáltatóhoz – jegyezte meg a Klinikai Központ elnöke.

Berényi Ervin felhívta a figyelmet, hogy a járványnak nincs vége, csak lecsendesült. Az egészségügyben folyamatos készenlétben kell lenni és emellett kell a betegtalálkozások, a műtétek számát növelni.

- A Kenézy Gyula Egyetemi Kórház most is kijelölt, hogy Covid-19 pozitív betegeket fogadjon. Úgy kell a folyamatos működést biztosítani, hogy a nyár közepén is kezelni tudjunk egy, a környezetünkben megjelenő esetleges gócpontot. Mindemellett újra a kórház végzi a megye sürgősségi- és fekvőbeteg-ellátását, amelyeket a járványhelyzet miatt átmenetileg a Klinikai Központ látott el – ismertette Berényi Ervin.

Az elnök az Esti Közelképben arról is beszélt, ő arra számít, hogy lesz a járványnak újabb hulláma és erre az egészségügynek fel kell készülni, résen kell lenni. 

Sajtóiroda - CzA