Matlab a tudomány szolgálatában

A Debreceni Egyetem (DE) valamennyi polgára számára elérhető április vége óta a Matlab-Simulink szoftvercsalád. Az intézményi szintű jogosultságnak köszönhetően a hallgatók, az oktatók, a kutatók és munkatársak irodai, hordozható és otthoni számítógépen is jogtisztán használhatják.

Mind a Matlab programozási környezet, mind pedig a Simulink blokk-orientált környezet hasznosan alkalmazható elsősorban a műszaki, informatikai, természettudományi, gazdasági és orvosi területeken.

– Az alapvetően matematikai számításokat végző eszköz a széles közönségnek szól, akik számára lehetővé teszi rendszerek, folyamatok elemzését, tervezését, modellezését és szimulációját, megkönnyíti az adatok elemzését és vizualizációját, nagy segítséget jelent az optimalizációs feladatokban, illetve a különböző statisztikák elkészítése terén – mondta a hirek.unideb.hu portálnak Ailer Piroska, a DE műszaki innovációért és képzésfejlesztésért felelős rektorhelyettese.

A szoftvercsomag beszerzése egy egyetemi kutatási projekt keretében valósulhatott meg. A szoftver beszerzésért Mankovits Tamás, a Műszaki Kar Gépészmérnöki Tanszékének vezetője volt felelős, aki kiemelte: a Járműenergetikai számítások kutatócsoportban különböző hajtásláncú járművek dinamikai szimulációihoz fogják használni a Matlab-ot, valamint a Műszaki Karon több tantárgy keretében is bevezetik alkalmazását a gépészmérnöki alap- és mesterképzésekben.

A Matlabot oktatási és kutatási célokra már régóta használja az Informatikai Kar.

- Az IK is támogatta a beszerzést, ugyanakkor kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a licenc fenntarthatósága biztosítva legyen, hiszen a Matlab eszközrendszere az egyetem valamennyi egysége számára komoly kutatási infrastruktúrát kínál –hangsúlyozta Hajdu András, az Informatikai Kar dékánja.

Az alkalmazás a https://uk.mathworks.com/academia/tah-portal/university-of-debrecen-314… linken érhető el. A portálon keresztül a hallgatók és az oktatók az egyetemi e-mail címükkel tudnak regisztrálni, valamint letölteni a szoftvert. Az oldalon emellett több hasznos oktatási segédlet is megtalálható.

A Debreceni Egyetem 2021. április 30-ig jogosult a konstrukció használatára, és ezen időszak alatt korlátlan számban érhető el az intézmény polgárai számára.

A beszerzés a Tématerületi Kiválóság Program (Járműipar tématerület) keretén belül valósult meg a Műszaki Kar és az Informatikai Kar szakmai támogatása mellett.

Sajtóiroda - BZs