Miért jó debreceni diáknak lenni?

Újabb állomásához érkezett a Debreceni Egyetem beiskolázási programja. Szerdán és csütörtökön több mint hatezer középiskolás, leendő egyetemista ismerkedhet meg a DExpón az intézmény oktatási-, nyelvtanulási, tudományos, sport- és szabadidős kínálatával.

A Debreceni Egyetem november 20-21-én tizenegyedik alkalommal rendezte meg beiskolázási programját, hogy megmutassák a leendő hallgatóknak, milyen lehetőségek várják őket az intézményben, ha az egyetemet választják továbbtanulásuk színhelyéül.

- A DExpo elsődleges küldetése, hogy a diákok közvetlen tapasztalatot szerezzenek az egyetemről, mert bár sok ismerethez juthatnak otthon, az iskolában, vagy akár az internet segítségével, a legfontosabb az az élmény, ismeret, amit közvetlenül megtapasztalhatnak. Két nap természetesen kevés a teljes bemutatkozásra, de az mindenképpen kiderülhet, hogy miért jó debreceni diáknak lenni – fogalmazott a program megnyitójáét megelőző sajtótájékoztatón Bartha Elek.

Az oktatási rektorhelyettes hangsúlyozta: a Debreceni Egyetem nyújtja a hazai felsőoktatási intézmények között a legszélesebb, gyakorlatorientált képzési kínálatot, mindezt nemzetközi rangsorokban mérhető színvonalon, emellett egyedülálló hallgatói szolgáltatásokat nyújt a könyvtári, kollégiumi és sportolási lehetőségek terén is.

– Az ismerkedést kari tájékoztatók, standok segítik, ahol az egyetem szinte valamennyi egysége bemutatja szolgáltatásait. Természetesen az ismerkedés nem csupán a Főépületre vonatkozik, hiszen a campusok között DExpo-buszok szállítják a látogatókat – ismertette Rőfi Mónika.

A program főszervezője, az egyetem Rendezvénykoordinációs és Alumni Központjának vezetője kiemelte: két kiadvány is készült, amelyek segítik az eligazodást a programok között, és még a szülőknek is hasznos tanácsokkal szolgál arról, hogy mennyibe kerül az élet debreceni egyetemistaként.

– A Hallgatói Önkormányzat aktívan részt vesz az egyetem életében, így a beiskolázási programok szervezésében, lebonyolításában is. Elsődleges célunk, hogy megmutassuk, milyen szolgáltatásokat nyújt az intézmény, és miben más a Debreceni Egyetem a többi felsőoktatási intézményhez viszonyítva – mondta Molnár Dániel.

Aki felvételt nyer, az az ország legnagyobb hallgatói közösségének lesz tagja, részt vehet a legnagyobb hazai gólyatáborban, és a yoUDay-n együtt ünnepelheti  diáktársaival – sorolta a különböző programokat a DE Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.

A két nap alatt bemutatkozik az egyetem valamennyi kara, amelyek közül több is ugyanerre az időpontra időzítette nyílt napját, de a Tanárképzési Központ, a Sporttudományi Intézet, a DExam Vizsgaközpont, a Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központ, valamint a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programja, a kollégiumok, szakkollégiumok, a Hallgatói Önkormányzat, az Egyetemi és Nemzeti Könyvtár és még a menza kínálatával is megismerkedhetnek a DExpóra látogató középiskolások, akiket 40 önkéntes segít a tájékozódásban.

Sajtóiroda - BZs