„Tavaszi Szél tudást áraszt”

A Debreceni Egyetemen rendezték meg idén a XXII. Tavaszi Szél konferenciát, mely Magyarország egyik legjelentősebb tudományos találkozója. A többszáz doktorandusz és fiatal kutató három nap alatt több mint hatszáz előadást tartott.

A Tavaszi Szél vándorkonferenciának 2014 után adott otthont újra a Debreceni Egyetem. A multidiszciplináris találkozót a Doktoranduszok Országos Szövetsége a Debreceni Egyetem és az Egyetemi Doktorandusz Önkormányzat közreműködésével rendezte meg május 3-a és 5-e között.


A Tavaszi Szél konferencia nem csak arra ad lehetőséget a kutatóknak, doktoranduszoknak, hogy bemutassák munkásságukat, hanem arra is, hogy bepillanthatnak más tudományágak működésébe. A háromnapos eseményen összesen 650 doktorandusz vett részt, közülük 65 külföldi, akik a világ 30 országából érkeztek Debrecenbe. A hallgatók a Kassai úti campuson, az Állam- és Jogtudományi, az Informatikai és a Népegészségügyi Karon tartottak előadásokat.


A nyitó- és záróünnepségről, az előadásokról, illetve az elhangzott tanulmányokból tervezett konferenciakötetről a DEHÖK weboldalán találnak további részleteket.

 

DEHDK Sajtóiroda

Fotó: Rozsi Kristóf