Miért pont iDE?

Minőségi képzés, tehetséggondozás, kedvező árú, igényes kollégiumi férőhelyek, szociális juttatások, tanulmányi és külföldi ösztöndíj-lehetőségek – a Debreceni Egyetemen mindenki megtalálja a számára legkedvezőbb utat a piacképes diplomához.

Alig több mint egy hetük maradt a felvételizőknek arra, hogy jelentkezzenek a szeptemberben induló felsőoktatási képzésekre. A Debreceni Egyetem idén öt új képzéssel bővítette kínálatát, így 71 alap- és 84 mesterszakkal, valamint 6 osztatlan képzéssel és 7 felsőoktatási szakképzéssel várja a jelentkezőket.

- A Debreceni Egyetem hazánkban a legtöbb, összesen 12 képzési területen kínál továbbtanulási lehetőségeket itthon és a határon túl egyaránt. Különleges évben érkeznek majd az elsőéveseink, hiszen ebben az időszakban többmilliárd forintot fordítunk a képzéseink minőségi, illetve infrastrukturális hátterének korszerűsítésére, a fejlesztés az intézmény valamennyi karát érinti. A Debreceni Egyetem emellett minden fontos nemzetközi rangsorban őrzi előkelő pozícióját, többek között ennek köszönhető, hogy nálunk tanul Magyarországon a legtöbb, öt és félezer külföldi hallgató, akiknek a száma évről évre folyamatosan emelkedik – hangsúlyozta Bartha Elek oktatási rektorhelyettes az egyetemi felvételiről tartott szerdai sajtótájékoztatón.

Az intézmény két éve őrzi helyezését (201-250. hely) a Times Higher Education (THE) listáján, amely a feltörekvő és BRICS-országok kutatóegyetemeit rangsorolja. Idegen nyelvű alapképzései emellett a U-Multirank legjobbnak számító, első csoportjában kaptak helyet. A feltörekvő európai és közép-ázsiai országok felsőoktatási intézményeit értékelő Quacquarelli Symonds (QS) rangsorában pedig javítani tudott a pozícióján 2019-ben, így a 30. helyet foglalja el. Tavaly a Debreceni Egyetemre 6621 elsőéves hallgató jutott be, idén is csaknem 7000 hallgató nyerhet felvételt.

- Rendkívüli az idei felvételi eljárás, hiszen ez az utolsó év, amikor az utóbbi években megszokott, változatlan feltételekkel lehet jelentkezni a felsőoktatási intézményekbe. A 2019-ben, vagy az előtt érettségizőknek több szak esetében most még elegendő a középszintű érettségi, de ez jövőre megváltozik. Fontos továbbá, hogy idén több mint tíz szak – például az emberi erőforrások, a gazdálkodási és menedzsment, a jogász valamint a pénzügy és számvitel – esetében csökkent a felvételihez szükséges minimum ponthatár, így a jelentkezők a tavalyi évnél nagyobb eséllyel nyerhetnek felvételt – hívta fel a figyelmet Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató.

A kiemelkedő tanulmányi eredményű, a nehéz szociális helyzetű egyetemi hallgatók munkájának elismerésére, támogatására számos ösztöndíj érhető el a Debreceni Egyetemen. A tanulmányi szakmai gyakorlati, valamint mesterképzési szakmai ösztöndíj mellett bekapcsolódhatnak a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjába (DETEP), vagy elnyerhetik az Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP) ösztöndíját. A kiemelt sportösztöndíjon, illetve művészeti ösztöndíjon felül pedig elérhető a Klebelsberg Képzési Ösztöndíj is, amellyel a tanári pályát választó egyetemi hallgatókat támogatja az állam. A szociális helyzet alapján rendszeres és egyszeri szociális ösztöndíjak is adományozhatók, a települési önkormányzatok pedig a Bursa Hungarica ösztöndíjjal segítik a szociálisan rászoruló hallgatókat. A Debreceni Egyetem hallgatóinak a lakhatásra sem kell sokat költeniük, hiszen csaknem 5000, kedvező árú kollégiumi férőhely közül választhatnak igényeiknek megfelelően, ezek közül több mint 1300 hely jut az elsőéveseknek.

- A Debreceni Egyetem hallgatói a Nagyerdő szívében, egy igazi multikulturális környezetben tölthetik mindennapjaikat. Az alap- és mesterképzések után hazánkban egyedülállóan 24 doktori iskolában 70 doktori programban vehetnek részt a hallgatók, akiket az előadások és vizsgák között egész évben színes kulturális- és sportprogramok várnak. Az UniPass kártyával több kedvezményes vagy ingyenes szolgáltatáshoz juthatnak hozzá a hallgatók, és itt található az ország második legnagyobb könyvtára, amelyet szintén térítésmentesen vehetnek igénybe. A DE HÖK emellett mentorprogrammal segíti diáktársainak tanulmányai előmenetelét – hívta fel a figyelmet Molnár Dániel, a Debreceni Egyetem Doktorandusz Önkormányzatának elnöke.

A szabadidő eltöltésére a Dóczy József utcai sportközpont, a Sporttudományi Oktatóközpont, a Böszörményi úti campus spotpályája, valamint az Unifit Fitness & Gym Center nyújt sportolási lehetőséget akár amatőr, akár versenysportolóként a DEAC kötelékében.

A jelentkezőknek február 17-ig kell dönteniük arról, melyik egyetemen szeretnének továbbtanulni, február 22-ig pedig hitelesíteniük kell jelentkezésüket az e-felvételi rendszerben. A ponthatárokat várhatóan július 24-én hirdetik ki. A sikeres felvételit az ország legnagyobb gólyatáborában ünnepelhetik meg az elsőévesek. Az első szemesztert pedig 20 ezer egyetemi polgárral közösen indíthatják az ország egyetlen tanévnyitó stadionshow-ján, a YoUDay-en.

Sajtóiroda-TB