A találkozó gondolata már két éve felvetődött, az ötletet felkarolták a különböző hazai egyetemeken működő néptánccsoportok is, így az augusztus 28-30. közötti háromnapos eseményen a házigazda Hortobágy Táncegyüttes mellett a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Kertész Táncegylete, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Néptáncegyüttese, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem néptáncegyüttese, a MENTE, a gödöllői Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Forduló Néptáncegyüttese és a soproni Ürmös Néptáncegyüttes vett részt.
A találkozó elsődleges célja az ismerkedés és kapcsolatteremtés volt, egyben alkalom arra, hogy a bemutatkozási lehetőségeken túl a résztvevők megvitassák a működési, fenntartási kérdéseket és megismerjék a különböző csoportok távlati terveit is.
- Az egyetemek mindig is bölcsői voltak a hagyományőrzésnek, elég csupán Sebő Ferenc és Halmos Béla munkásságára gondolni, akik egykor a műegyetem kollégiumában kezdtek el dolgozni első népdalfeldolgozásaikon. A folklórkincs megőrzése és továbbadása leendő értelmiségiekként ma is kulcsfontosságú, reményeim szerint ezt az üzenetet is magukkal viszik a találkozót követően a táncosok – fogalmazott megnyitójában Énekes András, a több mint 70 éves múltra visszatekintő Hortobágy Néptáncegyüttes egyesületi elnöke, a Debreceni Egyetem (DE) Bölcsészettudományi Kar (BTK) Kommunikáció- és Médiatudományi Intézet tanársegéde.
Programokban nem volt hiány: a pénteki nyitónapon a Homály banda adott koncertet, amelyet jó hangulatú táncház követett. A rendezvény második napján a Főépület titkaival ismerkedhetett a mintegy 70 résztvevő, majd Lukácsné Marinka Melinda, a DE BTK Néprajztudományi és Muzeológiai Intézet munkatársa tartott folk-szemináriumot a kállai kettős történetéről, ezt követően pedig folk-kvízen mérhették össze tudásukat az egyetemista táncosok. Az est fénypontja a gálaműsor volt, amelyen a művészeti csoportok mutatták be repertoárjuk legjavát. A talpalávalót a számos fesztiváldíjjal kitüntetett Bürkös Zenekar szolgáltatta.
Énekes András a hirek.unideb.hu portálnak elmondta: jövőre mindenképp szeretnék újra megrendezni az eseményt, amelyen – az idei sikeres programot tekintve – még több résztvevőre számítanak.
A rendezvények központi helyszíne a Rakovszky Folk Center volt. A programok szervezésében és lebonyolításában a Hortobágy Néptáncegyüttes mellett a Debreceni Népi Együttes tagjai is segítettek.
Az esemény fővédnöke Busai Norbert, a Hagyományok Háza néptánc szakcsoportjának vezetője volt.
Sajtóközpont – BZs