Ünnepi ülés a BTK-n

Kari kitüntetéseket és címzetes egyetemi docensi címet adtak át a Bölcsészettudományi Kar ünnepi ülésén csütörtökön a Főépület Aulájában. A Magyar Tudomány Ünnepe alkalmából tartott rendezvényen a kar új professzorai is megtartották bemutatkozó előadásukat.


Az idei már a második alkalom, amikor a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara ünnepi keretek között értékeli az elmúlt évet, és jutalmazza azokat, akik sokat tettek a BTK-ért.

– Bár ma úgy tűnhet, hogy a Debreceni Egyetem számára a gazdasági és műszaki fejlesztések éveznek elsőbbséget, az intézmény vezetése mindent elkövet, hogy a tudományegyetemi karok nyugodt, kiegyensúlyozott körülmények között dolgozhassanak – fogalmazott köszöntőjében Bács Zoltán. A Debreceni Egyetem kancellárja beszédében hangsúlyozta: az egyetem egy valódi universitas, amelynek erősítésében fontos szerep jut a Bölcsészettudományi Karnak.

A kancellári köszöntő után az ünnepség a kari kitüntetések átadásával folytatódott. Ezt követően címzetes egyetemi docensi címmel ismerték el Sándor Mihály munkásságát, aki hosszú évek óta külső munkatársként járul hozzá az egyetem oktatómunkájához, hiszen 2006 óta tart előadásokat a labdarúgás egy-egy korszakának történetéről.

- 2012-ben kezdődött meg a magyar és a nemzetközi labdarúgás történetét összefoglaló könyvsorozat összeállítása, amelynek szerzői Sándor Mihályon kívül Dénes Tamás újságíró és Bácsné Bába Éva egyetemi docens, szerkesztője pedig Bács Zoltán egyetemi tanár – mondta méltatásában Forisek Péter dékánhelyettes.

Az eseményen tartotta professzori székfoglaló előadását a kar két új professzora, Bugár István, a Filozófiai Intézet Filozófia nem önálló Tanszék egyetemi tanára és Lackó Tibor, az Angol-Amerikai Intézet Angol Nyelvészeti Tanszék egyetemi tanára.

- A Bölcsészettudományi Kar a régió elsődleges, fő meghatározó szellemi műhelye, ahol 5 akadémikus, 27 professzor és 4 doktori iskola a személyi és intézményi letéteményese és felelőse annak, hogy a kar immár évszázados és széles körben elismert tudományos színvonala fennmaradjon, és töretlen legyen – sorolta beszédében Keményfi Róbert. A kari vezető kiemelte: elhivatott, értéket teremtő, hazájukat szerető, művelt tudósokra van és lesz szükség, akik a jövő emberi, társadalmi, technikai kihívásaira hatékony, de az emberi méltóságot, a humánumot sem kiiktató válaszokat tudnak adni.

Keményfi Róbert kitért rá, hogy a Bölcsészettudományi Kar alapos, széleskörű beiskolázási, tudatos programjának, széles választéknak, tudományos erejének, jó hírének köszönhetően sikerült az utóbbi évben a romló demográfiai helyzet ellenére a beiskolázott hallgatói számot az öt évvel ezelőttire emelni. A dékán felidézte, hogy a kar az egyetemi vezetés támogatásával létrehozta, és fél éve működteti a Tudományos Alapot, amely arra szolgál, hogy fiatal és középkorú kutatók külföldi konferenciaszereplését, publikálását támogassa. A jövőjről szólva a dékán bejelentette, hogy a kínálat szélesítésére, egy régóta fennálló hiány pótlására hamarosan elérhető lesz a karon a művészettörténeti képzés is.

Sajtóiroda - BZs