Fontos ügyeket tárgyalt a Szenátus

A Debreceni Egyetem campusaira vonatkozó parkolási rendszer átalakításáról, valamint a jövő nyáron esedékes vezetői pályázatok kiírásáról is szó volt az intézmény Szenátusának novemberi ülésén. A testület emellett számos szabályzatot módosított és együttműködési megállapodások aláírásáról is döntött.

Szilvássy Zoltán rektor beszámolójában felidézte, hogy az elmúlt időszak kiemelkedő eseménye volt a Járműlabor átadása az egyetem Tudományos, Technológiai és Innovációs Parkjában. A csaknem ötmilliárd forintos beruházás keretében a legmodernebb eszközökkel szerelték fel a létesítményt, műhelyeket, laborokat, tantermeket, irodákat és tesztpályát is kialakítottak. A rektor példaértékűnek nevezte az intézmény és a BMW dinamikusan fejlődő együttműködését.

Ugyancsak elismeréssel beszélt Szilvássy Zoltán a Debreceni Egyetem által szervezett Országos Tudományos és Innovációs Olimpia (OTIO) regionális válogatóversenyéről is, amely országosan a legnépszerűbb regionális forduló volt: 16 intézmény 70 tanulója, összesen 47 pályázatot nyújtott be. A rektor aláhúzta: az intézmény beiskolázási tevékenységét hatékonyan tudja szolgálni az ilyen megmérettetés, amely már a gimnáziumi éveik alatt az egyetemhez köti a diákokat a közös kutatások révén.

Szilvássy Zoltán kitért arra is, hogy jövőre, a rektorváltás időszakában számos vezetői pályázat lejár, amelyeket – közösen egyeztetve – a jelenlegi rektori vezetés egyeztet, ír ki márciusig és érkeztet április végéig, a kinevezést pedig az új rektori vezetés végzi május-júniusban.

Bács Zoltán kancellár beszámolójában kiemelte, hogy folyamatban van az intézmény következő közfinanszírozási szerződésének kialakítása.

Az egyetemi vezető arról is beszélt, hogy a városi parkolási rendszerben bekövetkezett változások miatt az utóbbi hónapokban jelentősen megnőtt az egyetem campusain a parkolók és közlekedési rendszer leterheltsége, amely egyes időszakokban már a közlekedés biztonságát is veszélyezteti.

Emiatt szükségessé vált az egyetemi parkolási rendszer felülvizsgálata, elemezzük, hogy melyik parkolót milyen időszakban mennyien használják, kiknek milyen behajtási engedélyei vannak. Ez hatással lehet a jövő évi bérletváltási módszertanra, melyhez a jövőben akár forgalmi engedélyre is szükség lehet annak érdekében, hogy csak egyetemi polgár autója lehessen kedvezményes bérletre jogosult. Elképzelhető az is, hogy a bérletek esetében csak a munkavégzés helyei szerinti campusokra szólhat a behajtási engedély. Mindehhez informatikai fejlesztésre is szükség lesz a következő hónapokban. Egyre többen járnak kerékpárral is, az ehhez szükséges tárolókapacitást is növelni fogjuk, ez remélhetőleg már tavaszra is látható lesz – részletezte a problémát Bács Zoltán kancellár.

A személyi ügyek között javaslatot fogadott el a testület a Debreceni Egyetem Óvodája igazgatóhelyettesi, a Gyakorló Óvoda igazgatói, valamint a Kossuth Lajos Gyakorló Gimnáziuma és Általános Iskolája főigazgatói megbízás ellátására, illetve professor emeritus cím adományozására és a Szenátus állandó bizottsági összetételének módosítására.

Szervezeti kérdéseket, szabályzatokat érintően módosították az SzMSz Karok Működési Rendje című szabályzatát, a felvételi eljárást rögzítő mellékletet, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot, a Hallgatói Térítési És Juttatási Szabályzatot, a Doktori Szabályzatot, valamint a Szenátus tagjainak megválasztására irányuló eljárás szervezetei és eljárásuk részletes szabályait rögzítő dokumentumot.

Elfogadta a testület a 2025/2026. tanév Képzési Programjának megváltoztatását a Bölcsészettudományi Kart érintően, továbbá a 2026. februárban és szeptemberben induló képzések önköltségi mértékének megállapítására és módosítására irányuló tervezetet. Jóváhagyta a Szenátus földrajz alapképzési szak (TTK) indítását a Siófok képzési helyen, emellett horgászvezető szakirányú továbbképzési szak indítását a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon és sportkommentátori kompetenciák fejlesztése néven részismereti képzés indítását a Gazdaságtudományi Karon.

Támogatta a testület együttműködési megállapodások megkötését is a Daegu Gyeongbuk Institute of Science and Technology (Koreai Köztársaság), a Hong Kong Baptist University (Hong Kong), a Belügyminisztérium, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság, a Gazdasági Versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, a Chaonhu University (Kína), a Chongqing Haifu Medical Technology Co. Ltd. (Kína) és az Istanbul University-Cerrahpasa (Törökország) vonatkozásában.


Javaslatot fogadtak el ezt követően a Debreceni Egyetem Tehetséggondozó Programjának Szabályzata és a Debreceni Egyetem Gazdasági társaságok tulajdonrészének szabályzata módosítására, illetve támogató döntés született gazdasági és vidékfejlesztési agrármérnök alapképzési szak (GTK) Siófok képzési helyen, nappali munkarendben történő indításáról is.

 

Sajtóközpont