Az OTDK Miskolci Egyetemen megszervezett Közgazdaságtudományi Szekciójában 64 tagozatban összesen 564 dolgozatot mutattak be. A Debreceni Egyetem hallgatói 35 díjat érdemeltek ki.
A konferencián a DE GTK nyolc hallgatója ért el első helyezést, heten második, kilencen harmadik helyen végeztek, valamint tizenegy hallgató kapott különdíjat. Ezzel az eredménnyel a debreceni Gazdaságtudományi Kar az olimpiai éremtáblázatot figyelembe véve az előkelő második helyezést érte el.
A rendezvény záróünnepségén Somosi Mariann, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar dékánja átadta a 38. OTDK rendezésének jogát a Neumann János Egyetem Közgazdaságtudományi Karának.
A 37. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Közgazdaságtudományi Szekciójának díjazottjai a Debreceni Egyetemről:
I. helyezettek:
Bally Daniella
(konzulense: Dajnoki Krisztina)
Humán erőforrás gazdálkodás és fejlesztés – Humán erőforrás – HR gyakorlatok tagozat
Bánszki Fruzsina Flóra
(konzulense: Boros Henrietta Mónika)
Marketing – Élelmiszer marketing tagozat
Lengyel Ádám
(konzulensei: Becsky-Nagy Patrícia és Kauker Gergely)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Zöld pénzügyek tagozat
Nagy-Tóth Boglárka
(konzulense: Nagy Adrián Szilárd)
Vállalatgazdaságtan, vállalkozástan – Vállalkozás, családi vállalkozás tagozat
Pelyák Lejla
(konzulensei: Dajnoki Krisztina és Kotsis Ágnes)
Humán erőforrás gazdálkodás és fejlesztés – Humán erőforrás – munka és magánélet tagozat
Rácz Dóra Laura
(konzulense: Czeglédi Pál)
Világgazdaság, globalizáció – Világgazdaságtan tagozat
Sonje Monique
(konzulense: Gál Tímea)
Marketing – Influencer marketing tagozat
Török Barbara
(konzulense: Bakosné Kiss Virág Ágnes)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Fenntartható marketing tagozat
II. helyezettek:
Boda Boglárka
(konzulensei: Fenyves Veronika és Szenderák János)
Számvitel, kontrolling – Kontrolling tagozat
Gulyás Dávid János
(konzulensei: Szendrey Orsolya és Fenyves Veronika)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Fenntarthatóság – ESG tagozat
Jacsó Zsanett
(konzulense: Olvasztó Zsófia)
Humán erőforrás gazdálkodás és fejlesztés – Humán erőforrás – trendek és folyamatok tagozat
Máthé Ivett Andrea
(konzulense: Boros József)
Humán erőforrás gazdálkodás és fejlesztés – Humán erőforrás – munka és magánélet tagozat
Nyul Dávid
(konzulense: Orbán Ildikó)
Számvitel, kontrolling – Számvitel tagozat
Rácz Zsolt
(konzulense: Szőllősi László)
Ágazati gazdaságtan – Agrár- és élelmiszergazdaságtan tagozat
Simon Dóra
(konzulensei: Dajnoki Krisztina és Czine Péter)
Marketing – Márkázás tagozat
III. helyezettek:
Darányi Renáta Erika
(konzulense: Szőllősi László)
Ágazati gazdaságtan – Ágazati elemzések pénzügyi adatok alapján tagozat
Gyulai Ádám
(konzulensei: Fenyves Veronika és Szenderák János)
Pénzügy – Pénzügyi modellek, technikai elemzések tagozat
Gyulai Ágnes
(konzulense: Becsky-Nagy Patrícia)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Fenntartható gazdaság tagozat
Jobbágy Anna
(konzulensei: Tömöri Gergő és Hamad Mirjam)
Pénzügy – Vállalatfinanszírozás, vállalati pénzügyek tagozat
Juhász Réka
(konzulense: Czine Péter)
Marketing – Generációs marketing tagozat
Molnár Anna Erzsébet
(konzulense: Vargáné Csobán Katalin)
Turizmus, vendéglátás – Turizmusfejlesztés tagozat
Ökrös Nóra
(konzulensei: Nábrádi András és Madai Hajnalka)
Vállalatgazdaságtan, vállalkozástan – Vállalatgazdaságtan tagozat
Pintye Lili Mirella
(konzulense: Karcagi-Kováts Andrea)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Fenntarthatóság társadalmi kérdései tagozat
Thomka Balázs
(konzulense: Fehér András)
Marketing – Élményközpontú marketing tagozat
Különdíjasok:
Balogh Gergely
(konzulense: Lengyel Péter József)
Marketing – Élményközpontú marketing tagozat
Bíró Bence
(konzulense: Szekeres Alexandra)
Számvitel, kontrolling – Számvitel tagozat
Boros Henrietta Mónika
(konzulensei: Fehér András és Kontor Enikő)
Marketing – Márkázás tagozat
Csontos György
(konzulense: Tömöri Gergő)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Energiagazdaságtan tagozat
Fehér Regina
(konzulense: Fehér András)
Marketing – Marketing stratégia tagozat
Pala Martin
(konzulense: Tarnóczi Tamás Bence)
Gazdaságpolitika – Gazdaságpolitika tagozat
Pintér Réka
(konzulensei: Czine Péter és Kiss Marietta)
Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Fenntartható fogyasztás tagozat
Rácz Adél
(konzulense: Kiss Marietta)
Marketing – Marketing stratégia tagozat
Silling Szintia Adriána
(konzulensei: Czine Péter és Dajnoki Krisztina)
Közgazdasági elméletek és modellek, játékelmélet – Döntéselmélet és játékelmélet tagozat
Szabó Réka
(konzulensei: Dajnoki Krisztina és Czine Péter)
Munkaerőpiac – Munkaerőpiaci folyamatok tagozat
Unyi Dominik Vajk (konzulense: Dr. Fehér András) – Marketing – Generációs marketing tagozat
További részt vevő hallgatók:
Antal Péter (konzulense: Póta Cserne Panka) – Pénzügy - Digitális pénzügyek tagozat
Balasa Zoltán (konzulensei: Szekeres Alexandra és Tömöri Gergő) – Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság - Zöld pénzügyek tagozat
Bálint Péter Levente (konzulensei: Borbásné Botos Szilvia és Takács Viktor László) – Digitális gazdaság, e-business tagozat
Bánszki Fruzsina Flóra (konzulense: Pierog Anita) – Vezetés, szervezés - Vezetés, szervezés tagozat
Bedő Gábor Áron (konzulensei: Fenyves Veronika és Huri Róbert) – Számvitel, kontrolling – Kontrolling tagozat
Boros Henrietta Mónika (konzulense: Fehér András) – Marketing - Élelmiszer marketing tagozat
Csirmaz Andrea (konzulense: Sigér Fruzsina) – Világgazdaság, globalizáció – Világgazdaságtan tagozat
Dajka Balázs Kristóf (konzulense: Szőllősi László) – Ágazati gazdaságtan - Ágazati elemzések pénzügyi adatok alapján tagozat
Auksziné Erdélyi Anita (konzulense: Bittner Beáta) – Stratégiai és változásmenedzsment, tudásmenedzsment tagozat
Gulyás Dávid János (konzulense: Szendrey Orsolya) – Pénzügy - Vállalatfinanszírozás, vállalati pénzügyek tagozat
Gyarmati Gréta (konzulense: Soós Mihály) – Marketing - Kulturális marketing tagozat
Havasi Márton Zsombor (konzulense: Karcagi-Kováts Andrea) – Ágazati gazdaságtan – Közlekedésgazdaságtan tagozat
Horváth Bence Tibor (konzulensei: Huzsvai László és Czine Péter) – Közgazdasági elméletek és modellek, játékelmélet - Közgazdasági elméletek és modellek tagozat
Krivanics Attila (konzulense: Czine Péter) – Fenntartható gazdaság, zöld gazdaság – Energiagazdaságtan tagozat
Mátyás Dorina (konzulense: Vargáné Csobán Katalin) – Turizmus, vendéglátás - Szálloda és vendéglátás tagozat
Porcsin Zsombor (konzulense: Tőkés Tibor) – Világgazdaság, globalizáció – Világgazdaságtan tagozat
Puskás Bálint (konzulense: Fehér András) – Marketing - Marketing stratégia tagozat
Szilágyi Adrienn (konzulense: Kontor Enikő) – Marketing - Élményközpontú marketing tagozat
Tóth Krisztina (konzulense: Fehér András) – Marketing - Élményközpontú marketing tagozat
Ungai Szebasztián (konzulense: Trón Zsuzsanna) – Világgazdaság, globalizáció - Globális gazdasági és pénzügyi folyamatok tagozat
Varga Laura (konzulense: Becsky-Nagy Patrícia) – Pénzügy - Digitális pénzügyek tagozat
Varga Máté (konzulense: Tömöri Gergő) – Ágazati gazdaságtan - Agrár- és élelmiszergazdaságtan tagozat
Virág Magdolna Ágota (konzulense: Orbán Ildikó) – Számvitel, kontrolling – Számvitel tagozat
Sajtóközpont