Vastapssal debütált a Diótörő 2.0 az oDEon-ban

Az egyetemi színházban is hatalmas sikert aratott az az újraálmodott klasszikus karácsonyi mese, melyet először 2019-ben láthatott a debreceni publikum. Az oDEon Színház társulata látványos színpadi elemekkel és magával ragadó színészi játékkal varázsolta el hétfő este a közönséget.

Egészen új köntösben éledt újra a színpadon Ernst Theodor Amadeus Hoffmann Diótörő és Egérkirály című meséje december 16-án a Böszörményi úti campus színháztermében. A történetben ugyanis az Egérkirály egy számítógépes vírus képében akarja eltörölni a karácsonyt és minden fontos emberi értéket. Ez ellen harcolnak a gyerekek és a hagyományos játékok.

A musicalben egyszerre vannak jelen a digitális világ jellegzetességei és a babák szimbolizálta hagyományos értékek, így valóban a 21. századi gyerekek igényeire szabta Csáki Szabolcs író, rendező, az oDEon művészeti igazgatója.  

A hatalmas közönségsikert arató történet azonban nemcsak a gyerekek, hanem a felnőttek számára is tartogatott mondaivalót, hiszen a szülő és gyermek viszony igen erőteljesen szerepel a darabban egy mai család karácsonyán keresztül. A különleges jelmezeket, kosztümöket, kellékeket és egy óriási LED-fal egészítette ki, így a lebilincselő színpadi játék mellett látványban sem volt hiány. 


Aki lemaradt a Diótörő 2.0 premierjéről, még láthatja az előadást, hiszen az december 21-ig még több alkalommal bemutatja a társulat az oDEon-ban. Részletek az https://odeonszinhaz.hu/ weboldalon érhetők el. 

Fotók: Szabó Bence
Sajtóközpont-TB