Bemutatkozik a debreceni jogi kar

Online nyílt napot tart a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara január 18-án, szerdán. Az eseményen nemcsak a képzési kínálatot lehet majd megismerni, hanem többek között bemutatják a kar épületeit, szó esik a hallgatói életről, a végzettek elhelyezkedési esélyeiről, illetve kérdésekre is válaszolnak az illetékesek.

A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karának (DE ÁJK) szerdán, 14 órakor kezdődő online nyílt napján az intézmény vezetői részletesen bemutatják az elérhető képzéseket. Egyebek mellett kiderül, mit nyújt az öt évig tartó osztatlan jogászképzés, a hároméves igazságügyi igazgatási alapképzés, illetve a kétéves jogi asszisztens felsőoktatási szakképzés. Az elmúlt években népszerűvé vált, angol nyelvű európai és nemzetközi üzleti jog LLM képzést is megismerhetik majd a résztvevők.

Emellett megtudható például, van-e lehetőség a szakok közötti átjárásra, lehetséges-e a korábbi felsőfokú tanulmányok során megszerzett kreditek beszámítása, illetve a jogász szakon hány államilag támogatott helyre lehet pályázni?

- A szakma elismeri a debreceni jogi karon végzettek tudását és felkészültségét, diplomásaink a visszajelzések alapján könnyen és gyorsan találnak munkát szakmájukban. Képzéseink színvonalát jól mutatja, hogy karunk a jogi karok országos rangsorában folyamatosan az élmezőnyben szerepel – fogalmazott az esemény kapcsán Szikora Veronika, a Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar dékánja.

A nyílt napon egy bemutatkozó kisfilmet is vetítenek majd a karról, az élénk hallgatói életet pedig a Hallgatói Önkormányzat elnöke mutatja be. Zárásként az esemény közben érkező kérdésekre válaszolnak majd az illetékesek.


A Debreceni Egyetem Állam- és Jogtudományi Karára az általános felvételi eljárásban 2023. február 15-ig lehet jelentkezni. A DE ÁJK nyílt napja ide kattintva követhető.


Sajtóközpont - OCs