Idén is eljött az egyetemi Mikulás

Dolgozók és családtagjaik várták izgatottan vasárnap a Főépület Aulájában, hogy vajon ebben az évben is ellátogat-e hozzájuk a Debreceni Egyetem Mikulása?

A hagyományokhoz híven most is közösen szervezte az Debreceni Egyetem Mentálhigiénés és Esélyegyenlőségi Központja (DEMEK) és a Lelkierő Egyesület az intézményi ünnepséget, amelyen óvodapedagógus hallgatók és dolgozók közös énekléssel, zenés műsorral szórakoztatták a gyermekeket, várva, hogy megérkezzen a Mikulás.

Természetesen megérkezett és jubilált is, hiszen ez már a tizedik alkalom volt, hogy a Debreceni Egyetem családbarát intézményként az ünnepek alatt is gondolt az itt dolgozók gyermekeire.

A gyermekek nagy örömére a nagyszakállú hosszú útja során időt szakított arra, hogy a Főépületben tartott ünnepségre is ellátogasson.

A legkisebbek – csaknem ötszázan – édességekkel teli ajándékcsomagot vehettek át a Mikulástól.

Sajtóiroda - BZs