Szolnoki elismerés a Debreceni Egyetemnek

A város egyik legrangosabb kitüntetését, Ezüst Pelikán Díjat adományozott a Debreceni Egyetemnek Szolnok önkormányzata. Az elismerést Bács Zoltán kancellár vette át csütörtök este Szolnokon, a Város Napja alkalmából rendezett ünnepségen.

A Debreceni Egyetem és Szolnok felsőoktatási együttműködése a Neumann János Egyetem Gazdálkodási Karának beolvadásával indult 2019-ben. A szolnoki kar 240 elsőévese iratkozott be abban az évben már a debreceni intézmény hallgatójaként, velük együtt összesen 700 hallgató tanult az ottani gazdaságtudományi szakokon. Azóta a képzési kínálat bővült a Debreceni Egyetem Szolnok Campusán.

- A gazdaságtudományi szakok mellett az utóbbi években már az Egészségügyi- és a Népegészségügyi Kar képzéseire is jelentkezhettek a hallgatók a szolnoki képzési helyen és tervezzük további tudományterületek bevonását is – sorolta Bács Zoltán kancellár a díj átvételét követően. 

Szalay Ferenc polgármester a Debreceni Egyetem szerepvállalása kapcsán úgy fogalmazott: a tét a helyi felsőoktatás léte volt Szolnokon.

- Korábban a tehetséges fiatalok elhagyták Szolnokot, a Debreceni Egyetemnek köszönhetően azonban már adott a lehetőség középiskolásaink számára, hogy a felsőoktatási spektrum minden lépcsőfokát el tudják érni. A város számára meghatározó tudományterületeken képezhetik magukat, gazdaságfejlesztési szempontból pedig kiemelkedő, hogy jövőre a tervek szerint már műszaki képzés is indulhat – emelte ki Szalay Ferenc.

Szolnok Önkormányzata legrangosabb kitüntetését adományozta 2022-ben a Debreceni Egyetemnek. A testület az Ezüst Pelikán Díjjal azon személyeket, illetve közösségeket ismeri el, akik kimagasló érdemeket szereznek a város fejlesztése, gazdasági-, társadalmi-, tudományos-, oktatási-, művészeti-, testnevelési értékeinek és eredményeinek gazdagítása érdekében. Györfi Sándor Kossuth-díjas szobrász- és éremművész alkotását Bács Zoltán kancellár a Város Napján rendezett ünnepségen vette át.

A Pest-Szolnok vasútvonal átadásának emlékére minden évben szeptember elsején megtartott eseményen miniszteri okleveleket, a Gróf Szapáry Gyula-díjat és a Kátay Endre-díjat, valamint a Szolnok Díszpolgára címeket is átadták.  

Sajtóközpont - TH