QS-rangsor: továbbra is a nemzetközi elitben

A világ legjobb 700 felsőoktatási intézménye között szerepel a Debreceni Egyetem a Quacquarelli Symonds legfrissebb globális rangsorán. Az intézmény akadémiai megítélésében és a külföldi oktatók arányában tudott javítani, továbbra is őrzi a második helyét a magyarországi egyetemek között.

A londoni székhelyű Quacquarelli Symonds (QS) 2004 óta állítja össze a felsőoktatási intézmények világranglistáját. A szerdán publikált QS World University Rankings 2023 rangsorhoz a QS 2462 felsőoktatási intézményt vizsgált, és közülük 1422 egyetemet rangsorolt, 124 első alkalommal szerepel a listán. A Debreceni Egyetem a 651- 700. helyet szerezte meg, ezzel a rangsorolt intézmények legjobb 46 százalékában van.

- A korábbi évekhez hasonlóan a külföldi hallgatók arányában továbbra is kiemelkedően szerepelünk, a 161. helyet szereztük meg a nemzetközi összehasonlításban. Emellett az intézmény javított az akadémiai szféra megítélése, valamint a külföldi oktatók aránya indikátorban is. A rangsorok arra is alkalmasak, hogy felmérjük, miben kell erőteljesen javulni. Különösen fontos paraméter a tudományos tevékenység, ezen belül is jelentősen növelni kell az egyetemhez köthető minőségi publikációk és hivatkozások számát – mondta el a hirek.unideb.hu-nak Pintér Ákos rangsorokért felelős rektori biztos.

A lista összeállításakor a Quacquarelli Symonds szakemberei hat szempontot vesznek figyelembe: az akadémiai szféra megítélése (40 %), az oktatók és hallgatók aránya (20 %), a munkaadók véleménye (10 %), az intézményhez köthető tudományos munkák idézési gyakorisága (20 %), valamint a külföldi oktatók és hallgatók aránya (5-5 %).

A 2023-as rangsort az DE tengertúli partnere, az egyesült államokbeli Massachusetts Institute of Technology (MIT), a University of Cambridge és a Stanford University vezeti. Hazánkból a Debreceni Egyetem mellett a Szegedi Tudományegyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, Széchenyi István Egyetem, Budapesti Corvinus Egyetem, Miskolci Egyetem, Pannon Egyetem és az Óbudai Egyetem került fel a nemzetközi listára.

Sajtóközpont