Újra Dolgozói Derbi!

Egész napos programkavalkád várja a Debreceni Egyetem munkatársait és családtagjaikat június 10-én, pénteken a Nagyerdei Stadion és a Nagyerdei Víztorony környékén. A Dolgozói DErbit két év után rendezik meg újra, ahol egy tartalmas napot tölthetnek együtt az intézmény dolgozói.

A Debreceni Egyetem dolgozói létszáma megközelíti a tízezret, de a különböző telephelyeken található egyetemi campusok munkatársai gyakran csupán a telefonon keresztül, vagy a közös levelezésből ismerik egymást. A Dolgozói DErbi lehetőséget teremt arra is, hogy a tartalmas, változatos programoknak köszönhető kikapcsolódás mellett személyesen is találkozhassanak az egyetemi dolgozók.

– A program 2016-ban indult, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendett a dolgozók körében, sajnos azonban az elmúlt két évben a járványhelyzet miatt nem volt lehetőség a találkozó megrendezésére – mondta el a hirek.unideb.hu portálnak Rőfi Mónika.

A Rendezvénykoordinációs és Alumni Központ vezetője, a program fő szervezője hangsúlyozta: azok a dolgozók, akik regisztrálnak a DErbi-re, mentesülnek a munkavégzés alól, ugyanakkor az egyetem működése ezen a napon is biztosított.

A különleges „munkanap” helyszíne a Nagyerdei Stadion Északi Rendezvénytere, a HALL és a Víztorony környéke lesz, ahol június 10-én, pénteken 10-22 óra között számtalan különböző játékos, ügyességi és sportverseny, kézműves, egészségügyi és zenés program várja az érdeklődőket, többek között lovaglás, kutyás bemutató, aszfaltrajz-verseny, falmászás, arc- és hennafestés és borkóstolás is szerepel a kínálatban.

Újdonság lesz a honvédség harcászati- és fegyverbemutatója, és még a Tűzoltóság is kivonul a rendezvényre, de természetesen nem tüzet oltani.

Pedig tűz lesz, hiszen 100 bogrács alatt lobognak majd a fahasábok, és készülnek a finomabbnál finomabb ételek a DElikát főzőversenyen. A gasztronómiai vetélkedőn a kóstolást követően a Budai Péter sztárséf vezette zsűri hirdet majd győztest.



A programok nagy része előzetes regisztrációhoz kötött. A rendezvénytérre belépéskor pedig az UniPass kártya felmutatásával mindenki karszalagot kap, amely egy díjmentes étkezést – hot-dog és ásványvíz – is  magába foglal.

Az egész napos rendezvényt a Nyughatatlan zenekar jóvoltából koncert, retro party és jelmezverseny zárja.

Regisztráció, részletes információ a programokról: https://alumni.unideb.hu/hu/dolgozoiDErbi

Sajtóközpont – BZs