Meggyőző fölénnyel nyert a DEAC

Magabiztos győzelmet aratott a DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárlabda együttese a hétvégén Nyíregyházán. A házigazdákra 36 pontos vereséget mértek a debreceni vendégek.
A DEAC Kamilla Gyógyfürdő férfi kosárcsapata szombaton Nyíregyházán vendégeskedett, és ismét győzelmet aratott. A debreceni együttes több hárompontossal kezdte a mérkőzést, amire a hazaiak sokáig nem tudtak válaszolni. Bár Szabó Miklós ismét zseniális formában volt, hamar a kispadra ültették személyi hiba miatt. A debreceniek másik új szerzeménye, Jahmal Jones is „bemutatkozott” a nyíregyháziaknak, ziccerével tovább növelte a vendégek előnyét.
 
A félidőt a DEAC stabil előnnyel zárta, amit a térfélcsere után tovább növeltek. Úgy tűnt, az egyetemi gárda megállíthatatlan, minden támadásuk sikeres zsákolással ért véget.
 
- Nem tudtunk mindent megvalósítani az előzetesen eltervezettekhez képest, főleg a múlt heti mérkőzés tükrében, de azt hiszem, így sem lehet okunk panaszra. A festéket a mai meccsen is uraltuk, és a külső dobószázalékunk is sokkal jobb volt a Nyíregyházánál, ez volt a győzelem kulcsa. Jó úton haladunk, de van még hova fejlődnünk. Gratulálok a csapatnak – mondta Berényi Sándor vezetőedző a találkozó végén.
 
Nyíregyháza Blue Sharks – DEAC Kamilla Gyógyfürdő 64-100
 
Tovább menetelnek a kosaras lányok
 
A DEAC női kosárcsapata is sikeres hétvégét zárt. Bár kissé lassan indítottak hazai pályán a Kecskemét ellen, a kiváló védekezésnek köszönhetően előnnyel mehettek félidőre. A hajdúságiak a későbbiekben is stabilan növelték előnyüket, amin a vendégek nem tudtak fordítani.
 
- Az utolsó 15 percre újra úgy játszottunk, ahogyan az elvárható volt, így még gyakorolni is tudtunk. Gratulálok az egész csapatnak, de a jövő héten a Vasas ellen még ennél is több kell – hívta fel a figyelmet a következő összecsapásra a vezetőedző, Kovács Imre.
 
DEAC – Kecskeméti KC 82-57
 
Közel álltak a pontszerzéshez a női futsalosok
 
Az elején vezettek, a végére azonban már csak a szépítésre futotta a DEAC NB1-es női futsal csapatának Kiskunfélegyházán az Astra ellen. Sólyom Attila együttese jól indított, a mérkőzés elején magukhoz ragadták a kezdeményezést, 1-2-re vezettek, amikor a Kiskunfélegyháza magához tért, és neki állt ledolgozni a hátrányát. A szünet után szinte megtáltosodtak a hazaiak, három perc alatt 5-2-re fordítottak. A debreceniek azonban keményen küzdöttek, de a hajrában nem jött össze a csoda, így 6-5 lett a mérkőzés végeredménye.
 
- A mérkőzés előtt kiegyeztem volna ezzel az eredménnyel, de a lefújást követően inkább bosszús vagyok, mert közel álltunk a pontszerzéshez. Jól játszottunk a tartalékos Astra ellen, pici rutin hiányzott a meglepetéshez – összegzett Sólyom Attila edző.
 
Astra-Artifex Kiskunfélegyháza FC - Debreceni Egyetemi AC 6-5
 
A férfi futsal együttes hétfő este 6 órakor mérkőzik meg a miskolciakkal.
 
DEAC/Sajtóiroda