Nehéz csaták várhatók

Idegenben játszik a DEAC női futsal csapata pénteken, Sólyom Attila együttese már a rájátszást tartja szem előtt. A férfi futsalosok hétfőn a miskolci egyetemistákat fogadják, a férfi kosarasok pedig szombaton vívnak rangadót az ősi rivális Nyíregyháza otthonában.

Kiskunfélegyházán, az Astra otthonában vívja következő bajnokiját a DEAC NB1-es női futsal csapata pénteken 19 órától. A téli pihenő után két hete edzésbe állt gárdához új játékos nem érkezett, a mostani kerettel folytatódik a nehéz küldetés. Az alapszakaszból még több forduló van hátra, a végén az 1-5. alakulat a felsőházban folytatja majd a küzdelmeket – a dobogóért és az előkelőbb helyekért –, a 6-9. helyen állók pedig a kiesés elkerüléséért harcolhatnak, valamint a hátsó helyezésekért. Mindez körmérkőzéses rendszerben történik, mindenki meccsel mindenkivel kétszer.

Arra, hogy a debreceni egyetemisták ne a kilencedik helyen végezzenek, reális az esély, ám nagy feladat lesz a nyolcadik helyről előrelépni. Az már biztos, hogy a DEAC legfőbb ellenfele az utolsó hely elkerüléséért az Airnergy lesz. A sok munka és a lelkesedés mellett a klub azon is dolgozik, hogy amennyiben lehetőség van rá, erősítse a keretet.

A pénteki idegenbeli meccs után az első hazai összecsapás január 29-én lesz, akkor a Tolna-Mözs csapata ellen játszanak a lányok a DESOK-ban.

 

A tabella éléről folytatja a férfi futsal együttes

Felépült sérüléséből Bagi Tamás és Patócs Richárd, ezt már önmagában erősítésnek tartja Elek Gergő edző, a brazil Vinicius személyében pedig újabb technikás játékos érkezett a DEAC férfi futsal csapatához. Tervben van még két igazolás, ám az még a jövő kérdése, hogy sikerül-e.

A szakmai vezetés úgy látja, hogy az NB2 Keleti csoportjában 5 ponttal vezető DEAC mögötti gárdák (kivéve a nulla pontos SZIE) élet-halál harcot vívnak a második vonalas tagság meghosszabbításáért is. Ráadásul nemcsak közel azonos tudású, de igen erős együttesekről van szó. Ők egymást eddig is szépen körbeverték, de az éllovas DEAC sem mehet biztosra egyszer sem ellenük.

- A fentiek fényében az összes meccset nehéznek gondolom. A Miskolc egyénileg jó futsalosokból áll, az első találkozónkon, náluk szervezettségük és összeszokottságuk hiányában tudtuk legyőzni őket. Csináljuk a saját dolgainkat, vannak újítások, és azon fog múlni a mérkőzés, hogy mit tudunk kitenni a pályára a tudásunkból – vetítette előre Elek Gergő.

 

Nagy csata várható a keleti kosárrangadón

Az ősi rivális Nyíregyházához látogat a DEAC Kamilla Gyógyfürdő az NB1/B-s kosárlabda bajnokság eheti, 13. fordulójában. A találkozót szombaton 16:30-tól rendezik. Nagyszerűen sikerült a Berényi Sándor – Ráthonyi Tamás edzőpáros bemutatkozása, hiszen a DEAC elképesztő győzelmet aratott a középmezőnyhöz tartozó Nagykőrös ellen a múlt héten. Nem elégedne meg ennyivel a téli szünetben átalakult együttes, a nagy vetélytárs Nyíregyházához is győzni mennek Farkas Attiláék. Ősszel hétpontos hajdúsági siker született az Oláh Gábor utcán, most szombaton is nagy csatára van kilátás. A két alakulatot mindössze egy győzelem választja el a tabellán.

A debrecenieknél legutóbb bemutatkozott két új játékos, Szabó Miklós és Jahmal Jones is parádés teljesítménnyel járult hozzá a kiütéses győzelemhez. A keretben a kisebb húzódással küszködő Kovács Imrén kívül mindenki egészséges, a szombati játékot várhatóan a rutinos erőcsatár is vállalni tudja. Minden adott tehát a keleti rangadóhoz, ráadásul a klub vezetősége ingyenes szurkolói buszt is indít, hogy minél több érdeklődő megtekinthesse az összecsapást.

 

DEAC/Sajtóiroda